Mi tesz valakit hőssé? Bár bátor tetteiért világgá kürtölték Phillips kapitány nevét, miután szomáliai kalózok fogságba ejtették 2009 áprilisában a Maersk Alabamán, ő mégis túl szerény ahhoz, hogy annak nevezze magát. „A legtöbb hősnek nincs más választása, csak azt teszi, amihez a legjobban ért” – mondja kereken az 58 éves kapitány. „Mit jelent ez a szó? Hős az, aki öt perccel tovább marad bátor?” A Vermontban élő még mindig aktív kereskedelmi hajós New Yorkban találkozott Tom Hanksszel, aki abban a Phillips kapitány című megrázó filmben játszotta őt, mely a megpróbáltatásait mutatja be.

Hanks természetesen azonnal felismeri a hőst, ha a szemei elé kerül. A Tony-díjra jelölt Lucky Guy című színdarab tiszteletére növesztett bajszával tréfálkozva köszönti szívélyesen Phillipset, és a kapitány következő útjáról érdeklődik (az úti cél Japánból a Perzsa-öbölhöz vezet). Az 57 éves színésznek is megvan a maga verziója a hősiesség mibenlétére: „hős az, aki önként sétál az ismeretlen felé” – mondja.

Teljesen mindegy, hogyan definiáljuk, Paul Greengrass filmjének középpontjában a hősiesség áll. A most mozikba került Phillips kapitány egy amerikai teherszállító hajó eltérítésének részleteit jeleníti meg, amely tettre kétszáz év óta nem volt példa, és azt az időszakot tárja elénk, amelyben Phillipset fogolyként tartották hajójának mentőcsónakján, valamint a haditengerészet és a kalózok közötti leszámolás is a vászonra került.

„Mindannyian azt reméljük, hogy ha próbára tesznek minket, megfelelően viselkedünk” – mondja Greengrass. „Ezért inspirálnak minket ezek a történetek!” Most Hanks és Phillips a mindennapi hősiességről és a valódi drámák filmes megvalósításáról beszélnek.

Mikor találkoztatok először, és miről beszélgettetek akkor?

Tom Hanks: 2012 májusa lehetett, amikor elmentem a vermonti házába. Arról kérdeztem, milyenek az első tapasztalatai a celeb-léttel kapcsolatban, akkor indult ugyanis világkörüli turnéra a megmenekülése kapcsán. Megkérdeztem, hogyan lehet valaki hajóskapitány. Az átlagos válasz a tenger iránti szerelem, az, hogy bámulod a horizontot és mélyeket lélegzel. De ha ez a Maersk Alabamán történt volna, akkor párolgó gázolajat szívtál volna magadba. Szóval ez a szerep inkább arról szólt, hogy megmutassam a teherszállítás nyomással teli, mindennapos aspektusát.

Richard Phillips kapitány: Egy csapat srác együtt dolgozik egy ügy érdekében, tulajdonképpen ennyiről van szó.

Aztán ezt a rutint egy kalóztámadás zavarta meg. Sokan biztosan azon gondolkodnak, hogyan kezelnének egy ilyen helyzetet.

Phillips: Azt tanultam, hogy erősebb vagy, mint amilyennek hiszed magad. Féltem, de ezt a félelmet a melletted lévő ülésen kell hagynod, és tenni, amit tenned kell. Eléggé rendesen átkapcsoltam problémamegoldó üzemmódba.

Tom, ha valami ilyesmivel találkozol a hírek között, eszedbe jut, hogy „ebből milyen jó filmet lehetne készíteni”?

Hanks: Ezt gondolom: „Aránytalanul fel kellene fújnunk az ügyet, hogy mozit készíthessünk belőle? Vagy ragaszkodhatunk ahhoz, ahogyan valóban lefolytak az események?” Az Apollo 13 jó példája ennek. A moziban akadt némi plusz halandzsázás, de nem túl sok. Nem tettek hozzá rosszfiúkat, nem raktak bele kémeket.

Phillips: Vagy üldözéses jeleneteket.

Hanks: (nevet) Nem. Egy film készítése nagyjából arról szól, hogy mindent felfújunk. Én mindig azt gondolom, hogy nem kell felfújnunk semmit. Ha mégis megteszed, ne nevezd el Phillips kapitány-nak, vagy A Maersk Alabamá-nak. Hívd valahogy máshogy, aztán szabad kezet kapsz, hogy azt tégy, amit akarsz a tengeri kígyókon keresztül az alieneken át.

Milyen volt a forgatás? Paul Greengrass rendezett már filmet valódi életben is megtörtént, szűk térbe zárt drámáról United 93 címmel. (Ez volt az a repülő, amelyet eltérítettek a 9/11-es merényletek során, és Pennsylvaniában csapódott földbe).

Hanks: Annál a filmnél a teljes repülőutat leforgatták volna egyenesben reggel, mivel összesen kb. másfél óráig tartott, aztán délután leforgatták volna újra más kameraszögekből. Ez egy elbűvölő munkamódszer, mert minden a színészek viselkedéséről szól az „ott forgatunk, ahol felállítjuk a díszletet”-eljárás helyett. Felhívtam Matt Damont, aki a három Bourne-film közül kettőt Paullal forgatott, aki azt mondta: „nézd, amikor először csinálod, teljes katasztrófa, mert mindenki egyszerre beszél, de aztán összeáll az egész”. Ezt a módszert többnyire a hídon játszódó jeleneteknél tudtuk használni, főként a kalózok hajóra érkezésekor. Nagyon fura dolog – szinte nem is színészkedsz, csak a helyzetnek megfelelően viselkedsz.

Phillips kapitány, hogyan érezte magát, amikor a filmet nézve újraélte a történteket?

Phillips: Nem volt rossz. Ez már a múltam része, nem gondolkodom rajta többé. Eléggé szerencsés voltam, hogy túljutottam rajta, így tekintek rá. A feleségem sírt a végén – őt nagyon megérintette.

Volt bármi fogalma arról, mi történt a mentőcsónak falain kívül?

Phillips: Nem, egyáltalán semmi. Nem tudtam a médiahadjáratról, ami otthon zajlott. Még akkor is, amikor a tengerészet hajója megérkezett (a USS Bainbridge egy nappal az emberrablás után hajózott a helyszínre), mit tudtak volna tenni? A normális rutin szerint a partra szállították volna a kalózokat és megvárták volna, amíg kifizetik a váltságdíjat. Én, mint fogoly azt mondom, örülök, hogy nem a normál rutin szerint cselekedtek.

Hanks: Paul azt mondaná, „le kell forgatnunk egy igazi haditengerészeti pornót még ma”. Srácok ugrálnának ki repülőkből mindenféle kütyükkel, meg ilyesmik.

Phillips: Láttam már felvételeket arról az incidens óta, ahogy a valódi mentőcsapat vízre száll. És hihetetlen volt. Sokkal hollywoodibb volt Hollywoodnál. Ezek a férfiak igazi titánok, ők a korunk szuperhősei.

Nagyon visszakozik attól, hogy magát hősnek nevezze, a könyvében is csak úgy hivatkozik rá, hogy „a H-betűs szó”. Most visszanézve nem gondolja, hogy a tettének voltak hősies momentumai is?

Phillips: Ó, számomra ez csak munka volt. Felveszed a fizetést, elvégzed a melót. Mint kapitány egy ilyen helyzetben tiéd minden felelősség, és persze a felismerés is, hogy a csapatod 19 embere is bekerült a képbe. A hajókon sokkal jobban féltem. Volt, hogy tűz ütött ki a motorszobában, azt hittem, halott emberekkel találok majd lent. Túlestem hurrikánokon. Örülök annak, hogy nem vesztettem el egy emberemet sem a Maersk Alabamán.

Tom, neked el kellett gondolkodnod a szereped hősies vonulatain.

Hanks: Annyiszor vizsgáltam már meg, mit is jelent a hős fogalma, főként a második világháborús dolgaim és az asztronauta szerepem között. Egyszer megkérdeztem Jim Lovellt: „Eltűnődtél azon, mi lehet a sorsod?” Ő azt felelte: „Nem, mert annyira ismertük az űrhajót, valamint mindannak az eljárásait és a fizikai vonulatát, ami történni fog. Úgy érezte, mindig volt egy kijátszatlan kártyája. Egészen addig, amíg ez így volt, nem félt. De nem tudsz nem arra gondolni, hogy ez a srác akarattal kerül ebbe a helyzetbe, így a hősiesség definíciója megjelenik. Sosem találkoztam még olyannal, aki hősies tettet hajtott végre, és ne azt mondta volna „csak a munkámat végeztem”. A második világháborút megjárt férfiak is mind azt mondták: „azok a hősök, akik sosem tértek vissza”.

Úgy gondolja, hogy mindannyian azzá tudunk válni, ha a helyzet úgy kívánja?

Phillips: Ó, igen. Mindig azt mondtam az embereimnek, nem az volt a kérdés, hogy megtörténik-e, hanem az, hogy mikor. Mert nem csak Szomáliában jelent problémát a kalózkodás, ott van még Melakában, Vietnámban, a Sulu-tengeren, a Fülöp-szigeteken, Kínában, Afrika mindkét partján és Dél-Amerikában is.

Hanks: Láttam egy rakás videót rólad, az egyikben feltűnt egy férfi, aki azt mondta: „nem volt hiba olyan helyre hajózni, ahol kalózok vannak?”, mire azt felelted: „hát, a kalózok mindenhol ott vannak”.

Tom, jár valami különleges felelősséggel az, ha létező embert kell alakítanod?

Hanks: Azt hiszem, igen. De sok esetben ez nem rajtad múlik. Meg kell egyezned négyszemközt a filmkészítővel az alapfilozófiában. Én fontosnak tartom, hogy ne definiáljuk újra valaki motivációit. Egy filmben az embereket arra készteted, hogy olyan dolgokat mondjanak, és olyan tetteket hajtsanak végre, amiket még soha. Áteshetsz azonban a ló túloldalára, ahol már mindegy, miért teszi az ember, amit tesz, és ez a fontos. Egyszerre kell újságírónak, történésznek és filmesnek lenned.

A szomáliai kalózok nem egyszerűen rosszfiúkként vannak beállítva, egyenként is érzékeltetik, mekkora nyomás van rajtuk.

Hanks: Nagyon könnyű lett volna rosszfiúkként kezelni őket, akik csak úgy gonoszak. A legtöbb film ezt teszi. De annak a dinamikája, hogy valójában ki ez a négy szomáliai és hogy mekkora a rájuk nehezedő nyomás, az szinte kitapintható – mert Paul úgy döntött, hogy így lesz. A kalózokat játszó színészek mindegyike Minneapolisban él. Mindannyian a helyi szomáliai közösség részei. Sosem éreztem még magam annyira testileg lepukkant, középkorú férfinak, mint amikor találkoztam velük. (nevet)

Mit gondolsz, mit visznek magukkal a nézők a mozi megnézése után?

Hanks: Szerintem Rich ezt remekül összefoglalja: mindig tehetsz valamit. Mindig menj előre. Próbálkozz.

Phillips: Addig semminek sincs vége, amíg nem döntesz úgy, hogy feladod.

(Interjú: Katherine Heintzelman és Jennifer Rainey Marquez; Fotók: Miller Mobley/Parade Magazine, Forrás: Parade Magazine/parade.com)