A színész nem először bizonyítja, hogy nem csak a vásznon kemény, mint a kád széle.

Öt éve például olyat tett, amit nem biztos, hogy a legtöbb kortárs színész utána csinált volna:

Ezen egyébként akkor is csak mérsékelten lepődtünk meg, hiszen láttuk a Warrior – A végső menet című mozit, amiben emberünk bebizonyította, hogy ha fel kell szedni néhány kiló izmot vagy egy szerep kedvéért pár hónapig harcművészetet kell tanulni, az neki egyáltalán nem derogál. A brazil dzsúdzsucuval is a 2011-es film kedvéért kezdett el foglalkozni és azóta sem állt le a dologgal.

Hardy fizikumával soha nem volt baj, és a küzdősport is mindig az élete része volt, amit most egy jótékonysági dzsúdzsucubajnokságon újfent bebizonyíthatott. A múlt hét szombaton az angliai Wolverhamptonban tartott eseményt egy olyan szervezet rendezte, mely életre szóló sérülésekkel, poszttraumás stresszel és depresszióval küzdő emberek támogatása és megsegítése miatt jött létre.

A bajnokságon Hardy összes meccse kopogással ért véget, vagyis mindet sikerült megnyernie. A lent látható videóban egy negyven éves veterán, bizonyos Danny Appleton ellen lépett pástra, aki a meccs után némileg viccelődve elmondta, hogy inkább feladta a bunyót, mielőtt Hardy letépte volna a kezét.

@geoffpavey tom hardy getting the arm bar at the reorg open #tomhardy #tomhardyfans #warrior #mma #ufc #bellator #jiujitsu #armbar #kimura #submission ♬ original sound - Jiujitsugeoff

Hardy jelenleg a harmadik Venom-film előkészületeivel foglalkozik. Bár a botrányos második rész után nem kicsit félünk ettől a mozitól, az biztos, hogy a színész fizikai felkészültségével nem lesz baj.

(forrás: Daily Mail)

Ez is érdekelhet:

Dave Bautista megérkezett Budapestre és nagyon nem boldog

A sztár az Instagramon kelt ki magából.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Íme mind a tizenegy élőszereplős Star Wars-mozi a legrosszabbtól a legjobbig

Azonnali hatállyal távozott a Lucasfilm éléről Kathleen Kennedy

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés