A héten végre a magyar mozikban is bemutatkozott az év egyik legnagyobb sikervárományosa, a Wicked című zenés fantasy, mely azt meséli el, milyen utat járt be Glinda és Elphaba, míg belőlük lett Óz birodalmának északi jó és nyugati gonosz boszorkánya.

A film óriási bevételekre számíthat, már csak azért is, mert az említett karaktereket az Emmy-, Grammy- és Tony-díjas Cynthia Erivo és a sokszoros platinalemezes szupersztár, Ariana Grande játsszák, ráadásul a kritikusok szerint a film az általuk szállított star poweren felül is remekül sikerült.

És ha már Óz, a nagy varázsló került szóba, a Wicked premierjét mi is megünnepeljük egy toplisával, melyben a filmtörténelem tíz legemlékezetesebb, leghatalmasabb varázslóit gyűjtöttük össze a legerősebb felé haladva.

Az összeállítás során természetesen igyekeztünk olyan alkotásokból válogatni, melyeket bármikor mernénk ajánlani a kedves olvasónak. Azzal is tisztában vagyunk, hogy az egyes karakterek kemény vonalas rajongói könnyen ölre mennek egy-egy vitatott helyezés okán, de bízunk benne, hogy a rangsor miatt senki nem lesz elküldve melegebb éghajlatra. A gyűjtést gondolatjátéknak szánjuk és szívesen látunk bármilyen ellenvéleményt.

Így néz ki hát szerintünk a film világának mágiagyakorlói elitje!

Ez is érdekelhet:

A filmtörténelem öt leghíresebb bohóca

Talán jobb, ha a bohócfóbiások ezt a toplistát most kihagyják.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
14% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
48% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés