Van, amikor jönnek az újak és közszemlére teszik a régiek összes mocsokságát, erről pedig kegyetlenül jó filmeket lehet csinálni.

A katarzis egyik hétköznapi formája az, amikor a bűnös elnyeri méltó büntetését, amikor pedig egy egész rendszer bűneit olvassák az azt működtetők fejére, az átlagember teljes joggal érezheti azt, hogy a világ egy kicsit igazságosabb hely lett. A társadalmi igazságosságba vetett hit pedig igen fontos dolog. Annyira fontos, hogy közvetlen hatása van arra, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben. Amikor mindennapi téma a rendszerszintű korrupció, a jogszerűség köntösébe bújtatott visszaélések vagy a hatalom megbélyegző, hergelő, megfélemlítő kommunikációja, a sorsszerűen bekövetkező elszámoltatás elemi erejű lehet.

A filmművészet is tudja ezt, nem hiába szeretik annyira az alkotók azokat a történeteket, melyekben az elnyomottak és védtelenek tarkóján térdelő hatalmasokat végre felkérdezik azok, akiknek addig erővel fogták be a szájukat. Össze is szedtük a tíz legjobb filmet, melyekben úgy érkezik el az igazság pillanata, hogy abba beleremeg a világ.

Ez is érdekelhet:

Végre megérkezik streamingre a film, amit azóta várunk, hogy láttuk az előzetesét

Ezen a héten is érkezik néhány olyan film, amit nem érdemes kihagyni.

Kvíz: mennyire ismered a leghíresebb videójáték-filmeket?

Most kiderül, eleget fogtad-e a popcornt és a joystickot!

Itt az ideje újra összeszedni a filmtörténelem tíz legnagyobb hollywoodi akciósztárját

Így, hogy Chuck Norris már odaát rugdossa a mennyei pörgőket, vegyük sorra, kik azok, akik naggyá tették az akciófilm műfaját!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szexi, látványos és kellemesen bugyuta a Street Fighter-film nagy előzetese

Megérkezett a Menyemre ütök első kedvcsinálója, melyben Robert De Niro és Ben Stiller is visszatér

Végre mozgásban is megnézheted az AI segítségével feltámasztott Val Kilmert

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.