Egy transznemű nő, az egzotikus nevű Marina Machete lett Portugália legszebb nője a Miss Portugal nevű szépségversenyen, így ő kapta meg a lehetőséget, hogy országát képviselje a Miss Universe-en.

Nem ő lesz az egyetlen transznemű a rangos világversenyen, hiszen júliusban Hollandia is egy transznemű nőt, a 22 éves Rikkie Valerie Kollét delegálta a Miss Nederland cím odaítélésével.

A 28 éves Machete légiutaskísérőként dolgozik és az Instagramján osztotta meg a győzelme felett érzett örömét. Sok évig nem tudtam részt venni a versenyen, és ma büszke vagyok arra, hogy tagja lehettem ennek a hihetetlen döntős csoportnak – írta.

Olaszország most biztos vakarja a fejét, hiszen a holland döntés után a Miss Italia fővédnöke, Patrizia Mirigliani határozottan kijelentette, hogy abszurdnak tartja azt, hogy egyes szépségversenyek azzal keltenek feltűnést, hogy a transzszexuális versenyzőknek is platformot biztosítanak.

Erről bővebben itt olvashatsz:

Az olaszoknál biztosan nem lesz transznemű szépségkirálynő

A Miss Italia védnöke egy kicsit abszurdnak nevezte a transznemű szépségkirálynők ötletét.

Be kell ismernünk, hogy egy kicsit mi is értetlenül állunk a portugál döntés előtt. Persze, a szépség relatív fogalom, de egy kicsit fura, hogy éppen Machetét kellett kiválasztani egy olyan versenyen, ahol ez a Sandra Gonçalves nevű gyönyörűség is indult a koronáért.

A Miss Portugal jelöltjeit egyébként a verseny hivatalos Instagram-oldalán te is megnézheted.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Várva-várt gengsztermozi érkezik a héten a Netflixre

Magyar szinkronnal sem lett sokkal ízlésesebb a Horrorra akadva első előzetese

Berobbant a Dűne harmadik részének első előzetese

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés