A Sikoly 1996-ban sikeresen elhozta a slasherek reneszánszát, a vonatra pedig az egy évvel később bemutatott Tudom, mit tettél tavaly nyáron című tinihorror is felpattant.

Ez később szériává avanzsált, most pedig egy újabb nagyjátékfilm igyekszik majd néhány tízmillió dollárt kisajtolni az ötletből, mely szerint ünneplő fiatalok véletlenül elütnek egy embert, azonban attól tartva, hogy a baleset tönkreteheti az életüket, bejelentés helyett inkább eltüntetik a nyomokat. Igen ám, de úgy tűnik, hogy valaki ismeri a titkukat, sőt, egy kampó segítségével bosszút is áll a társaság tagjain.

A reboot főhősei is hasonlóan járnak, azonban amikor elkezdenek nyomozni, rájönnek, hogy mindez harminc éve már megtörtént az eredeti filmek hőseivel. Legnagyobb örömünkre már a trailerben felbukkan a franchise két visszatérő arca, Jennifer Love Hewitt és Freddie Prinze Jr., így értük is izgulhatunk, amikor a filmet végre bemutatják.

A film július 17-én kerül a mozikba.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ki az idősebb? Ebből a kvízből kiderül

Robert Capa eddig nem látott, magyarországi fotóiból nyílt kiállítás

Kvíz: nem az a kérdés, ki írta ezeket a verseket, hanem az, hogy ember írta-e egyáltalán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.