Szegény.

Halál várhat Ausztráliában egy versenygalambra, amely az Egyesült Államokból  – vélhetően egy teherszállító hajó potyautasaként – 13 ezer kilométert megtéve szelte át a Csendes-óceánt, az ausztrál hatóságok szerint ugyanis fenyegetést jelent az élelmiszerbiztonságra és a helyi madárvilágra az esetleges madárbetegségek miatt.

A galamb december 26-án bukkant fel a Melbourne-ben élő Kevin Celli-Bird udvarán, a lábán lévő kék szalag alapján sikerült kiderítenie a férfinak, hogy a madár egy Oregon állambeli versenyről tűnt el még október 29-én. Az oklahomai székhelyű Amerikai Versenygalamb Egyesület azóta megerősítette, hogy a madár gazdája Montgomeryben él. Celli-Birdnek azonban egyelőre nem sikerült kapcsolatba lépnie vele.

A híresen szigorú ausztrál karanténhatóság most azon van, hogy befogják, befogassák a madarat. Hogy ezt követően, mi lesz vele, egyelőre nem tudni pontosan, de abból kiindulva, hogy az ausztrál biológiai biztonságért felelős mezőgazdasági hatóság szerint az állat semmiképp sem maradhat az országban, vélhetően elaltatják szegény állatot, hacsak időközben nem tudják elérni a tulajdonosát.

Eközben...

(Forrás: BBC, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Berobbant a Dűne harmadik részének első előzetese

Penge a sapiban, ugorj neki a Peaky Blinders-kvíznek!

A Judas Priest négy év után újra Budapestre jön

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés