Cikkünk első részéből igazi nagyágyúk maradtak ki, akik nem mennek a szomszédba egy kis bunkóságért. De vajon az őket játszó színész is komplett tahó? Nem mindig!

  1. 5 / 5

    Charlie Harper – Charlie Sheen

    „Mindenkinek vannak problémái. Én például iszom, és folyton szájon akarom csókolni a k**vákat.” 

    A szerep

    Igen, igazad van, ha kakukktojást kiáltasz, hiszen ez a karakter nem tűnt fel mozivásznon (eddig), de Charlie Sheen alteregója szinte könyörög azért, hogy összeállításunkban üdvözöljük. A szürke műszálas zoknira húzott szandálban, halászgatyában és simára vasalt ingben pusztító light-alkoholista a nap 24 órájából 22-ben vedel és csajozik felváltva, a maradék két órára pedig jut némi alvás vagy klimpírozás a zongorán, elvégre Charlie ebből él. A Két pasi és egy kicsi című sitcom, köszönhetően ennek a végletekig cinikus alaknak, hatalmas siker lett. A meglepetés azonban még csak most jön.

    Fotó: Picture Group

    A színész

    Miután Denise Richardsnak a kelletténél kicsit erősebben lapogatta meg a buksiját, elváltak, aztán a kilencvenes években még kicsit dilisnek, de azért jófiúnak tartott Charlie Sheen agya ledobta az ékszíjat. Elterjedt a hír, hogy emberünk több kokót szív, mint friss levegőt, és ha éppen nem az orrát púderezi, akkor iszik, mint a kefekötő, vagy pornósztárokkal népesíti be lakását. Több alkalommal is összeütközésbe került a hatóságokkal, és a készítők megelégelve a zűröket a sorozatból is kiírták. Mindenki azt hitte, hogy ezután a Két pasi és egy kicsi gyorsan el fog tűnni a süllyesztőben, de (meglepetés!) az Ashton Kutcherrel készített folytatásokat többen nézték, mint valaha. Sheent nem hatotta meg túlzottan ez az affér, és legutóbb például olyan hardcore Karácsonyt rendezett a lakásában, hogy a pelyhes helyett hulló fehér portól alig lehetett látni, hogy éppen ki kapaszkodott kibe.

    Magát adta?

    Abszolúte. Sőt, még vissza is fogta magát.

  2. 4 / 5

    Ron Burgundy – Will Ferrell

    „Rádmásznék.”

    A szerep

    Ha Ron Burgundy tényleg San Diego szíve-lelke lett volna a hetvenes években, az elég súlyosan minősítené ezt a sokat látott várost. Szerencse, hogy Burgundy csak az agyament vígjátékban létezik. A profi híradósnak jó az illata, fenséges a haja és mindent felolvas a súgógépről. Will Ferrell poénjain még gyűlölői sem tudtak nem mulatni. Hősünk elképesztő fapofával képes olyan marhaságokat előadni, mint például hogy San Diego spanyol nyelven azt jelenti, hogy a bálna vaginája. Igazi playboy és a végletekig úriember, de amikor leszólják a haját, akkor azért még nála is elszakad a cérna.

    A színész

    Will Ferrell a Saturday Night Live-ban kezdte stand-up komikusként. Már ekkor is bőven profitált őstulok fizimiskájából, hiszen emberünknek olyan a feje, mintha egy tompa agyú óvodás egyik nap negyven évesként ébredt volna fel. Egy időben azt hittük, hogy Ferrell lesz az új Jim Carrey, aki szintén agymenésekkel kezdte, de később olyan színvonalas filmekben jelent meg, mint például a Truman Show vagy az Ember a Holdon. A Felforgatókönyv miatt gondoltuk ezt, de mivel azóta Ferrell kizárólag csak röhögtet, gyorsan el is vetettük ezt a hülyeséget. A színészkedésen kívül is kizárólag a humorral hajlandó foglalkozni. 2010-ben például megzavart egy baseball-meccset, amikor idegenlégiós dobójátékosként lépett a pályára egy rakat dobozos sört magával cipelve.

    Magát adta?

    Határeset. Kizárt dolog, hogy ezzel a fejjel minden rendben van nála.

  3. 3 / 5

    Steve Stifler – Seann William Scott

    „Kulázok…”

    A szerep

    Stifler az Amerikai pite sorozatban az első rész irritáló seggfejéből vált a negyedik részre az egész társulat legszerethetőbb karakterévé. Hosszú út vezetett idáig, mely nem volt éppen problémamentes szegény Steve számára. Először meg kellett innia egy indokolatlanul habos sört, aztán (nem szépítjük) levizelték, majd el kellett fogyasztania egy jó adag langymeleg kutyaszart. Persze hősünk sem hagyta magát és folyamatos alázással tartotta fenn a figyelmet, az utolsó részre pedig sikerült neki törlesztenie élete egyik legborzalmasabb élményét, amikor rájött, hogy Finch anyukája bizony első osztályú MILF.

    A színész

    Nagyon úgy néz ki, hogy szegény Seann csúnyán beleragadt az ügyeletes nagypofájú figurájába. Filmográfiájának tekintélyes része legalábbis ezt látszik alátámasztani, melyen biztosan nem segít az sem, hogy az utóbbi években egyetlen filmjével sikerült jelentős sikert elérnie, mégpedig az Amerikai pite negyedik részével. Mint generációjának sztárocskái, ő is videoklipekben, reklámokban, sorozatokban kezdte, majd hálás arcberendezésének köszönhetően gyorsan meg is találta saját műfaját a pehelykönnyű vígjátékok képében. 2011-ben részt kellett vennie valamilyen rejtélyes „egészségügyi kezelésen”, melyet a hivatalos verzió szerint sikerrel abszolvált. Távol álljon tőlünk a rosszmájú pletyka, de a madárkák azt csicseregték akkoriban, hogy emberünk bizony szexfüggőségben szenved. Seann jelenleg egy Victoria’s Secret modellel jár jegyben. Nincs több kérdésünk.

    Magát adta?

    Lehet benne valami, hogy többnyire ezekben a szerepekben tud érvényesülni. Megkockáztatunk egy bizonytalan igent.

  4. 2 / 5

    Willie - Billy Bob Thornton

    „Ez az Baby! Egy hétig nem fogsz rendesen sz*rni!”

    A szerep

    Willie egy széftörő bűnöző, aki minden karácsonykor Télapóként vállal állást plázákban, melyeket aztán Szenteste szabadít meg bevételétől. Persze ehhez néha az ölébe kell ültetnie néhány komisz kölyköt is, ami alapvetően nem lenne gáz, de emberünk olyan szinten alkoholista, hogy amikor éppen nem félig behugyozva várja a gyerekeket, akkor teljesen. Közben szívfájdalom nélkül költözik be a gyerekét egyedül nevelő félnótás nénihez, és még jut ideje felszedni a Télapó-fetisiszta pultoscsajt is. Igazi sikersztori az övé.

    A színész

    Billy Bob egy igazi fenegyerek. Nem csak színészkedik, de rendez, producerkedik, forgatókönyvet ír és jut ideje még énekelni is The Boxmasters nevű bandájával. 1996-ban megírta, majd megrendezte a Pengeélen című mozit, aminek eljátszotta a főszerepét is.  A film forgatókönyve Oscart kapott és Thornton ekkor visszavonhatatlanul olyan hollywoodi tényezővé vált, amit nem érdemes kihagyni a számításból. Kétszer volt házas, másodjára Angelina Jolieval, akivel hat évig voltak együtt. Onnan is láthatod, hogy nem egy hülye srác, hogy kijelentette, soha nem akar újra nősülni.

    Magát adta?

    Kétségtelen, hogy a Tapló Télapó forgatása alatt rendszeresen whiskey-vel segítette a beleélést.

  5. 1 / 5

    Frank Drebin – Leslie Nielsen

    „De hol van Nordberg?!”

    A szerep

    A drogelhárító osztály hadnagya a testület kiváló dolgozója. Szakmailag utolérhetetlen, hiszen havonta tíz-tizenöt drogdílert kapcsol le, igaz, ezek közül legalább ötöt csak véletlenül gázol el, de róluk utólag szerencsére mindig kiderül, hogy ők is drogdílerek. Egy ekkora formátumhoz természetesen hatalmas ego is társul. Nem gyakran sértik meg a nők, de amikor mégis, akkor azonnal visszavág és elmondja, hogy az összes orgazmusát csak színlelte. Ne kerteljünk; igazából Drebin egy igazi debil. Kérdezzétek csak meg az angol királynőt, vagy bármelyik tanút, akinek valaha dolga volt ezzel az ámokfutóval. Hősünk „Mi a tényállás, kérem?” kérdését általában csak másodpercek választják el a totális káosztól.

    A színész

    A 2010-ben elhunyt Leslie Nielsenről két dolgot igazán érdemes tudni. Az első, hogy a halálát megelőző legalább 35 évben egész egyszerűen nem öregedett, a másik pedig, hogy olyan kiforrott csajozási technikával rendelkezett, melyet a bátrabbak megpróbálhatnak utána csinálni. Egy interjúban elmondta, hogy már az első randin egy hatalmas finggal tüntette ki a kiszemelt hölgyet. Ha ezután is vele maradt a lány, akkor tudta, hogy érdemes fáradoznia érte. Nielsen egyébként szinte kizárólag csak vígjátékokban szerepelt, melyek közül a Zucker-Abrahams-Zucker (ZAZ) trió által rendezett blődlik voltak a legemlékezetesebbek.

    Magát adta?

    Kétségtelen, és ezért nem lehetünk elég hálásak neki.

És ezt olvastad már?
Willem Dafoe olyan Joker-folytatást szeretne, hogy már most kifizetnénk érte a mozijegyet