A képregények lapjain Dredd bíró olyan, mintha a Megtorló jövőbeli verziója lenne, azzal a különbséggel, hogy Frank Castle törvényenkívüliként irtja a gonoszokat, míg Dredd – a saját szavaival élve – maga a törvény.
A Dredd képregényeknek komoly rajongótábora van, a róla készült filmek mégsem tudtak sikeresek lenni. Az 1995-ös változat, melyben Sylvester Stallone öltötte magára a bíró páncélját, hatalmasat bukott a kasszáknál, a nézők és a kritikusok előtt is, a Karl Urban főszereplésével készült 2012-es verzió pedig hiába zsebelt be pozitív kritikákat, szintén nem tudta visszatermelni a gyártási költségeket.
A két bukta azonban a jelek szerint nem volt elég ahhoz, hogy a filmeseknek elmenjen a kedve a témától, ugyanis a hírek szerint
az előkészületek fázisába lépett egy újabb Dredd bíró-mozi, amivel kapcsolatban egyelőre az a legfontosabb információ, hogy Taika Waititi fogja megrendezni.
A The Hollywood Reporter szállította az infót, mely szerint Waititi egyelőre stúdiót keres a filmtervhez, melynek már a forgatókönyvírója is megvan. Ő nem más, mint az új-zélandi direktor egyik barátja, Drew Pearce, aki Waititihez hasonlóan szintén a Dredd-képregényeken nőtt fel, és a hős igazi rajongójának vallja magát. Pearce filmográfiájában olyan darabokat találhatunk, mint a Vasember 3, a Mission: Impossible: Titkos nemzet vagy A kaszkadőr, így emberünknek komoly tapasztalata van akciófilmes fronton.
A szuperhős- és képregényfilmek terén Waititi is rendelkezik tapasztalattal, mely miatt ő egyszerre jó és rossz választás erre a feladatra. Ő rendezte meg ugyanis a legjobb és a legrosszabb Thor-mozit a Ragnarök és a Szerelem és mennydörgés alcímű filmek formájában, ugyanakkor a Hétköznapi vámpírok és a Jojo Nyuszi című filmeket is neki köszönhetjük, melyek mégis csak kiváló alkotások, így talán bízhatunk benne, hogy a legújabb Dredd is jól sikerülhet. Ehhez persze az is kell, hogy Waititi ne akarja elbohóckodni a mozit és igenis vigyen bele brutalitást, hiszen anélkül kizárt, hogy működjön a dolog.
A forrás szerint az alkotópáros egy olyan filmet tervez, ami sokkal inkább hű a képregényekhez, mint az eddigi két film, van benne fekete humor és reflektál napjaink kultúrális viszonyaira. Mindez jól hangzik, bár Waititit ismerve mi inkább azért szorítunk, hogy a rendező ne akarjon feelgood tanmesét gyártani a vérgőzös, mocskos és vitriolos alapanyagból.
(Forrás: The Hollywood Reporter)
Ez is érdekelhet:
