A Gears of War-széria mindig a Microsoft zászlóshajója volt, ami ráadásul exkluzív, így néhány kivételtől eltekintve csak a PC-sek és az Xbox-tulajok merülhettek el a Földet elárasztó idegenek és az emberiség elkeseredett küzdelmeibe.

Megannyi új epizód és vadhajtás után a címet egy ideig nélkülöznünk kellett, hiszen a 2020-ban megjelent Gears Tactics óta nem bővült a franchise. A csendet most az Xbox Games Showcase 2024-en törte meg a Microsoft, amikor bemutatta a Gears of War: E-Day leleplező trailerét.

A játékban végre ismét a rajongók kedvencét, az első rész főhősét, azaz a fejkendős badass madafakát, Marcus Fenixet irányíthatjuk egy előzménysztoriban, ami a Locustok inváziójának első éveiben játszódik.

Íme az első kedvcsináló:

Megjelenési dátumot egyelőre nem kaptunk, az viszont gyanús, hogy ismét csak a PC-sek és az Xbox Series konzolok kapnak belőle.

Ez is érdekelhet:

A sötét múltban játszódik a Doom következő része, amihez már meg is érkezett az első előzetes

A széria jó szokásához híven ebben is irtózatos zúzást mutat be a főhős.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Emlékszel a feltört tiszaújvárosi csomagautomaták ügyére? Kiderült, hogy egy igazi bűnözőzseni volt a tettes

Az új előzetese alapján is iszonyatos bugyutaságnak ígérkezik a Mortal Kombat II

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés