Itt a tavasz, úgy nyílnak az autósmozik, mintha nem lenne holnap.

Már a harmadik fővárosi autósmozi nyitását jelentik be rövid idő alatt, ami egyébként nem túl meglepő, a koronavírus miatt mozi nélkül maradt emberek nagyon néznének filmeket, az autósmozik hangulatosak, szóval miért is ne lenne sok lehetőségünk filmklasszikusokat nézni Budapesten?! Most épp Újpesten nyílik egy újabb, ráadásul ingyenes (újpestieknek), ami önkormányzati kezdeményezésre indul napokon belül.

Az Újpesti piac előtti területen lehet majd filmeket nézni autóból, elsőként a Ponyvaregényt (ami szinte egyébként is egy autósmoziért kiált), de olyan mozikat is lehet majd látni, mint a Jurassic Park, a Sose halunk meg!, Az elveszett frigyláda fosztogatói, az Ace Ventura, a Hair, a The Doors, a Blöff és a Grease. Vetítésenként 70 autó fér be a helyszínre, begurulni csak előzetes regisztrációval lehet. Május 28-tól Az Újpest Kártyával vagy IV. kerületi lakcímkártyával rendelkezők ide kattintva tudnak regisztrálni május 28-tól.

Az újpesti lakosoknak az első 10 film ingyenesen lesz nézhető regisztráció után, később már fizetős lesz a belépés. Az első film június 5-én a Ponyvaregény lesz, június 6-án a Grease-t lehet megnézni. Mennénk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha már a BAFTA-botrány miatt ennyire téma lett a Tourette-szindróma, mutatunk valami szépet

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve