McMenemy Márk, média-fenegyerek a MultiPlayer vendége kedd délután. Nem tudjuk, mi fog kisülni belőle, de szerintünk ott lesz.

Kedden délután egy igazán Player-közeli arc lesz Roni vendége, hiszen McMenemy Márktól jó pár cikket olvashattál már futás témában nálunk. Márk egész jól titkolja, milyen sokoldalú figura, mozibuziként kezdte Görög Zita mellett (valljuk be, akkoriban mind utáltuk egy kicsit), aztán évekig nyomta dj-ként a Radiocaféban meg egyéb helyeken, és vezetett mozis, lakásátalakítós, főzős műsort, és kertészkedett is a képernyőn, merthogy megszállottan ültet, meg nyír meg metsz is a futás mellett. Ráadásul egy korábbi rádióműsor kapcsán évekig szivatták egymást Ronival, szóval lesz miről beszélni! Oké, a létezés szövetét nem fogják meggyűrni, de az a tippünk, hogy szórakoztatóak lesznek.

Szóval kedd délután egytől kattintás az RCKO.FM internetes rádióra, ahol beindul a MultiPlayer!

Rádió az interneten

Az RCKO.FM-et a hét egyéb napjain is érdemes hallgatni, mert egy halom olyan műsort lehet találni, amit mi is férfias témának tartunk. Zeneileg haladó a koncepció, vagyis az RCKO.FM az a dolog, amit egy headbengelő rocker és egy elektróra hevülő popper is egyformán bírhat, mivel négyféle zenei stílusból választhatsz – bámulatos, hol tart már a tudomány! – RCKO HD, Guitar, 54 és Bistro.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

5 dolog, amit talán nem tudtál a Verdákat ihlető filmről

Mennyire ismered az egyik legnépszerűbb horrorszériát? Sikoly-kvíz

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés