Jurij és Julija a háború kitörése óta csak körülményesen, mindig más városban találkoznak.

A Kazimirova Design újragondolta Gustav Klimt A csók című festményét, aminek 2022-es változata egy, az orosz-ukrán háború által elszakított pár történetéről szól.

Julija és Jurij éppen az invázió előtt költözött új lakásba, kisebb felújításokat végeztek, és készültek a hatéves lányuk első iskolaévére. Aztán persze a háború mindent felforgatott.

Andrej Kezzin: A csók (2022)

Jurij csatlakozott a védelmi erőkhöz, Julia pedig többnyire Lviv és Harkiv között autózik, közösségi finanszírozás révén élelemmel, gyógyszerrel, rádiókkal látja el a hadsereget. „A férjem üzen, amikor láthat engem – mondja Julija. – Ír egy várost és egy lokációt, gyakran olyat, ahol még sosem jártam. Tehát odamegyek, így találkozhatunk.”

A képet a pár nyolcadik házassági évfordulóján készítette Andrej Kezzin. „Amikor megláttam, azonnal magamra ismertem benne – folytatta Julija. – Annyi utolsó csókot váltottunk, de nem tudjuk, valójában melyik lesz az utolsó.”

A képet készítő művész Insta-oldalán adományozni is lehet Julija számára.

(Forrás: The Art Newspaper, fotó: Andrej Kezzin)

Ez is érdekelhet:

Háborúra reagáló Kolodkó-szobor jelent meg Budapesten

Kolodkó újabb remek budapesti miniszobra bemutat Moszkvának.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Nagyon buta a telefonja, ezért a 112-től kérdezte meg, aznap is van-e lecsófesztivál

Botrány a BAFTA-gálán: egy Tourette-szindrómás meghívott szétkáromkodta az idei díjátadót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve