A sztori egyik főszereplője az Alexander Mijeev nevű orosz oligarcha Lady Anastasia nevű luxusjachtja, a másik pedig egy névtelen ukrán hajógépész, aki tíz évig volt a 2,2 milliárd forint értékű ladik legénységének megbecsült tagja, amikor az orosz-ukrán háború miatt elpattant nála a húr.

Valószínűleg senkinek nem kell elmagyaráznunk, mi folyik éppen keleti szomszédunknál. A múlt hét csütörtökön kitört háború nemcsak Ukrajnában tölti el borzalommal, kétségbeeséssel és indulattal az embereket, de a világ szinte összes országa aggodalommal követi a fejleményeket.

A kialakult helyzet az Ukrajna határain kívül élők közül természetesen az idegenbe szakadt ukránokat kavarja fel a leginkább, és ez volt a kiváltó oka annak is, hogy az emlegetett Lady Anastasia majdnem tengeralattjáróvá vált a hétvégén a spanyol Pord Adriano kikötőjében.

Alexander Mijeev

Későbbi kihallgatásán az 55 éves ukrán gépész elmondta, hogy a háború miatt már egyébként is napok óta vívódott, és igazán akkor csordult nála túl a pohár, amikor meglátta, hogy Kijevben találat ért egy emeletes lakóházat. Ekkor jutott eszébe, hogy a házba csapódó lövedék talán Mijeev valamelyik gyárában is készülhetett, ezért elhatározta, hogy bosszúból elsüllyeszti milliárdos főnöke jachtját.

Hogy ne szennyezze be a kikötő vizét, először elzárta az üzemanyagszivattyúkat, majd értesítette a hajó személyzetét – melynek nagy része egyébként szintén ukrán állampolgárokból állt –, hogy hagyják el a jachtot, ugyanis ő el fogja azt süllyeszteni. Egyúttal arról is biztosította őket, hogy cselekményéért teljes mértékben vállalja a felelősséget. Ezután a gépházban és a személyzet részére fenntartott fülkéknél nyitott ki két szelepet, melyeken keresztül elkezdett beáramlani a tengervíz a hajótestbe.

A tervét azért nem tudta végigvinni, mert a legénység néhány tagja megijedt és értesítette a kikötői hatóságot, mely a bejelentést azonnal továbbította a rendőrségnek. A parti őrség kiérkező emberei zárták a nyílásokat és elfogták a gépészt, aki nem tanúsított ellenállást, sőt, ezzel fogadta a hatóság tagjait:

„A főnököm egy háborús bűnös, aki olyan fegyvereket ad el, melyekkel az ukrán népet gyilkolják.”

Kihallgatásán teljes beismerő vallomást tett, amit megfejelt azzal, hogy kijelentette, nem bán semmit, és ha lehetősége lenne rá, újra megtenné a dolgot. Később emberünket szabadon engedték és a hírek szerint egyelőre még az sem biztos, hogy vádat emelnek-e ellene a spanyol hatóságok.

Azt nem tudjuk, hogy a Lady Anastasiában mekkora kár keletkezett, de a legrosszabbat a spanyol rendőrök gyors közbelépésének köszönhetően sikerült megúsznia.

Ez is érdekelhet:

(A főkép illusztráció. A cikk tényanyagának forrása a Mirror cikke. Kép: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés