Maga Mel Brooks, az 1987-ben bemutatott Űrgolyhók rendezője és színésze – ő játszotta Yogurtot és Skroob elnököt is – jelentette be, hogy negyven évvel később érkezik a folytatás.

Mindezt egy igen fura, viccesnek szánt kedvcsinálóval, melyben felsorolják, mi minden történt azóta a filmvilágban, hogy ők lehozták a világ legismertebb Star Wars-paródiáját. A kimerítő felsorolás után megjelenik Brooks és bemondja a kamerába:

Megkérdeztük, vajon mit szeretnének a rajongók... de aztán inkább megcsináljuk ezt a filmet.

Az Űrgolyhók 2 tehát még nincs kész, ennek megfelelően nem is érdemes fél lábon állni, amíg megérkezik a mozikba. Jelen állás szerint 2027-re ígérik, vagyis kerek negyven évvel az első rész után támad.

Íme a bejelentés:

A film az MGM szárnyai alatt készül és Josh Greenbaum rendezi majd, aki korábban a Kivert kutyák című filmet dirigálta. A visszatérők között Brooks mellett a hírek szerint ott lesz Rick Moranis, aki ezúttal is a nagysisakú főgonoszt formálja meg, illetve Bill Pullman, aki újfent Lone Starr bőrébe bújik.

Ez is érdekelhet:

A Superman új előzetesében a főhős kiver néhány fogat a helyéről

Valószínűleg az utolsó teljes kedvcsinálóról van szó, úgyhogy ezt most rendesen odatették.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Filmes túlélőkvíz: vajon kibírja ez a karakter élve a stáblistáig?

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés