Most megnézhetjük, mi minden készül a földfelszín alatt a 471-es út fejlesztése során.

Fejlesztik a Debrecen és Mátészalka között futó 471-es utat (rá is fér, mert bár másodrendű főút, olyan forgalmat bonyolít, mint az egyszámjegyű társai), aminek ezúttal nem az országúti, hanem egy városi szakasza az érdekes.

A Főmterv BIM (Building Information Management) szoftverrel készítette el a terveket, amelyeknek a városban az út alatt futó infrastruktúrát is kezelnie kell. És ha belegondolunk, a felszínen szinte kevesebb minden „történik”, mint a föld mélyén, ahol számtalan közmű (csatorna, víz, gáz) tekereg.

Persze a legszebb egyben nézni az egészet, elektromos hálózattal, távközléssel, közvilágítással és közlekedési táblákkal együtt a vállalat bő egyperces videójában:

(Borítókép: Unsplash, illusztráció)

Ez is érdekelhet:

Nincs szánalmasabb látvány ezeknél a rég elhagyott diszkóknál

A kilencvenes évek elején még nagyon mentek ezek a helyek, most már csak málladozó mementók az út szélén.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Börtönben ülve csalt ki 150 ezer forintot a rabtársából, még öt évet kapott

Ez a sorozat veszi át a stafétát a véget ért Yellowstone-tól

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés