Bucsi Réka díjnyertes animációs filmjével ünneplik világszerte a Valentin-napot. Tégy így te is! 

Pár napja a Berlinalén jelentették be, hogy a Vimeo szerkesztői az egyik legszerelmesebb animációs filmet, a magyar-francia koprodukciós LOVE-ot választották ki Valentin nap alkalmából, hogy világszerte elérhetővé tegyék.

Bucsi Réka kisfilmje szürreális szerelmi történet, amelyben egy távoli bolygó lakóira egy zöld élet-meteor becsapódása miatt különös, új érzés lesz hatással. Az egész mese szereplői, nyelvezete, elbeszélési módja elmondhatatlanul rendhagyó és megkapó, de közben pedig valahol mindent ért az ember még úgy is, hogy nem érti. Nézd meg, és megérted, miről beszélünk.

LOVE from Reka Bucsi on Vimeo.

Az amúgy két évvel ezelőtt készült, három fejezetre osztott (Longing – Vágyakozás, Love – Szerelem, Solitude – Magány) filmet több mint 40 országban vetítették, és legalább 120 fesztiválmeghívást kapott. Fontos nemzetközi díjakat nyert el, köztük Oscar-kvalifikációs díjakat is, például a zsűri díját az észak-karolinai RiverRun nemzetközi filmfesztiválon, vagy a spanyolországi Segoviában. 2017-ben a LOVE-val Bucsi Réka elnyerte a Magyar Filmdíjat, és a filmkritikusok díját is.

Mi még hasonlót sem láttunk ehhez és szerintünk valahogy a maga szürrealitásával is jóval igazibban, őszintébben szól a szerelemről ez a mese, mint a Valentin-napi szívecskeközhelybonbonok.

(Forrás: Fidelio) 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha már a BAFTA-botrány miatt ennyire téma lett a Tourette-szindróma, mutatunk valami szépet

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés