A héten a hatodik résszel visszatért a magyar mozikba a Végső állomás-franchise, ami 2000-ben sikeresen pumpált friss vért a fáradni látszó tinihorror műfajába.

A széria ötlete szórakoztatóan újszerű volt: az első részben egy repülős osztálykiránduláson az egyik diáknak látomása támad, melyben a repülőgépük egyik hajtóműve a levegőben kigyullad, majd a gép felrobban. Mivel a srác a vízióból eszmélve sorban tapasztalja azokat a dolgokat, melyeket lázálmában látott, bepánikol, ezért néhány osztálytársával együtt leszállítják a gépről, ami kisvártatva valóban tűzgömbbé válik, majd lezuhan.

A félelmetes események azonban még csak ezután kezdődnek, a Végső állomás ugyanis arra a koncepcióra épül, hogy a Végzet nem hagyja azokat békén, akik túlélnek valamit, amit egyébként nem lett volna szabad. A Halál tehát fogja magát, és egyenként levadássza hőseinket, akik különböző trükkös véletlenek sorozata következtében, bizarr balesetekben végzik be földi pályafutásukat.

Épp emiatt a széria bővelkedik látványos, vicces vagy épp sokkoló halálokban, melyek közül mi most összeszedtük és rangsorba állítottuk a tíz legemlékezetesebbet. Jó szórakozást hozzá!

Ez is érdekelhet:

Kvíz: mennyire vagy képben a Végső állomás-horrorokkal?

A franchise rajongójának tartod magad? Most kiderül, jogosan-e!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Nagyon buta a telefonja, ezért a 112-től kérdezte meg, aznap is van-e lecsófesztivál

Botrány a BAFTA-gálán: egy Tourette-szindrómás meghívott szétkáromkodta az idei díjátadót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve