Dwayne Johnsont az elmúlt évtizedben Hollywood egyik legnagyobb sztárjaként ismertük, ám előtte a pankráció egyik legnagyobb sztárja volt, most pedig úgy tűnik, visszatér ahhoz, ami annak idején híressé tette.

A WWE hétfő esti műsorában mutatta be a nagy visszatérést San Diegóban, amikor a ringben a Jinder Mahal nevű figura éppen kirohanást intézett Amerika ellen. A kanadai pankrátor egy indiai karaktert visz a pankráció világában, aki általában a rosszfiú szerepében hergeli a közönséget, hogy aztán az ügyeletes hős alaposan szétcsapkodhassa őt a nézők legnagyobb örömére.

Most ez a hős nem kisebb név volt, mint a ringbe visszatérő Szikla, akit óriási üdvrivalgás fogadott az arénában. A hangzavar bele is folytotta a szót Mahalba, aki az amerikai politikától kezdve a közösségi médiáig mindenre öntötte a savat a mikrofonba ordibálva. Nem csoda, hogy amikor Johnson komótosan felsétált a ringbe, percekig nem tudott szóhoz jutni, akkora őrjöngés kezdődött a nézőtéren. Az ezt követően beállt feszült figyelmet némi szópárbaj, sőt, kis éneklés követte, majd a Szikla nagyjából egy perc alatt kitörölte Mahallal a hátsóját.

Ami még ennél is jobban felpaprikázta a nézőket, az Johnson bunyó utáni kijelentése volt, amikor is elmondta, hogy nemcsak erre a kis közjátékra tért vissza, de egyenesen a hatszoros világbajnok, Roman Reigns fejére pályázik. Aki jobban szereti őt a vásznon látni, mint a ringben, annak sem kell aggódnia, ugyanis a munkamániás sztárnak 11 darab filmje van jelenleg is az előkészületek, forgatás vagy az utómunkák fázisában.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában