Eddig csak a legszűkebb bizalmasai láthatták.

Oroszország első embere, Vlagyimir Putyin nemrég bepillantást engedett a Kremlben található fényűző elnöki lakásába, amit eddig csak a legközelebbi bizalmasai láthattak. Egy kormánypárti orosz újságíró, Peter Zarubin járhatta be a lakást, és pontosan az a lenyűgöző pompa fogadta, amire számítani lehetett: aranyozott falak, hatalmas, díszes tükrök és míves bútorok, de egy faburkolatú könyvtár, sőt még egy kis házi kápolna is helyet kapott benne.

A felvételeken feltűnik egy III. Sándor orosz cárt ábrázoló portré, valamint egy fehér versenyzongora a sarokban az ablak mellett, amiről Putyin megjegyezte, hogy ritkán van ideje játszani rajta.

Putyin elmesélte, hogy itt fogadta Hszi Csin-ping kínai elnököt is, mint mondta: „A munkaebéd után, mint barátot, meghívtam az elnök urat, hogy üljünk át egy másik szobába. Itt, a kandalló mellett teázva, kötetlenül megbeszéltük a dolgokat.”

(Forrás: Metro, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Bill Gates elárulta, mennyi pénzt hagy a gyerekeire, és hogy ők csalódottak-e emiatt

Spoiler: a világ egyik leggazdagabb emberének gyerekei azért így sem panaszkodhatnak.

Miért látjuk kéknek az óceánt, ha a víz átlátszó?

A válasz sokkal izgalmasabb, mint hinnénk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
15% Nem, tök jó, hogy van.
62% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés