A Wolfwalkers egy kedves kis rajzfilmbe csomagol súlyos mondanivalót, és teljesen elvarázsol. Mindenkinek receptre kellene felírni így év végén.
Tomm Moore a világ egyik legérdekesebb rendezője. Nagyon ritkán hoz össze valamit, de akkor az örökre beleég az ember szívébe. Már bőven egy lapon kellene említeni a műveit a Laika és a Pixar legjobbjaival, de mégis kisebbet szólnak a mozijai, annak ellenére is, hogy aki látta őket, az tényleg soha nem felejti egyiküket sem. Legutóbb 2014-ben hozta ki A tenger dalát, ami az ír mondavilágban mozgolódott, és egy olyan lányról szólt, aki néha fókává tud változni, és egy mesés kalandra indul.
Erre hat évvel később itt a Wolfwalkers, egy rajzfilm, ami az ír mondavilágban mozgolódik, és egy olyan lányról szól, aki farkassá tud változni, és jön is a nagy kaland.
Mégis alig hasonlít valamiben a két film egymásra. A Wolfwalkers talán egy fokkal földhözragadtabb, jóval aktuálisabb problémát taglal, és bár tényleg cuki karakterekkel van tele, és néha a klasszikus Disney legjobb pillanatait is megidézi, ennek a filmnek nagyon nagy súlya van.
És pont itt a lényeg. Moore iszonyú súllyal és felnőtteknek való elemekkel tűzdeli tele a mozijait akár vizuálisan is, mégsem lehet azt mondani, hogy gyerekek nem nézhetik meg őket. A Wolfwalkers is működik akár a piciknél is, de tény, hogy eléggé félelmetes és agresszív bizonyos pontjain, ráadásul még egy felnőtt is a fotel karfáját karmolja majd, amikor kibontakozik a cselekmény.
A Wolfwalkers ugyanis izgalmas, nem is kicsit, lehet, hogy néha túlságosan is.
A sztori 1650-ben játszódik az ír Kilkenny városában, ahol a várfalakon kívül egy farkasfalka ólálkodik. A városkában a farkasölők a legnagyobb sztárok, az egyikük Bill Goodfellowe, akinek folyton lázadozó lánya, Robyn pont annyira ügyes harcos akar lenni, mint az apja. Robyn folyton kiszökik a kapukon túlra, és az apja nyomába ered, egyik alkalommal azonban összetalálkozik a farkasokkal, az élükön pedig egy fura kislánnyal, aztán teljesen megváltozik a világa, kiderül ugyanis, hogy a farkasok nem jelentenek veszélyt, ellenben a város ura és parancsolója, Lord Protector Oliver Cromwell a vallásra hivatkozva a teljes erdőt fel akarja égetni, hogy elpusztítsa a farkasokat.
Robyn és Bill sztorija több fontos problémát is felvet, ami azért is ijesztő, mert 1650 nem éppen most volt, de 2020-ban is ott tartunk, hogy sokan a vallásra hivatkozva követnek el szörnyűségeket, és közel 400 év sem volt elég ahhoz, hogy az „Isten nevében gyilkolok” nevezetű hobbit szörnyen gyorsan elfojtsa a társadalom csírájában, a vallás pedig képes elfedni az ember állati mivoltát.
A Wolfwalkers sem nagyon kínál megoldást a problémára, viszont megmutatja az értelmetlenségét, a paranoia társadalmi hatását, hogy hogyan változtatja csőcselékké az emberiséget, hogyan lesz képtelen a gondolkodásra a lakosság, ha valaki hangosan és meggyőzően ordít, és hogy milyen csodákat tesz a földdel egyenlővé az ember, ha elveszti az eszét.
Közben azzal is megpróbál foglalkozni, hogy megmutassa, mi lesz, ha az ember nem lesz kíváncsi a külvilágra, csak befogadja a nyilvánvalónak tűnő információkat, és ha nem meri felvállalni a saját véleményét és önmagát.
Mindez nagyon egyszerű, mégis szép és hatásos rajzokkal, elképesztően erős és felejthetetlen történetbe csomagolva pörög a tévéden, annyira hatásosan, hogy egy pillanatig sem tudod majd levenni a szemedet róla. Persze, csak egy mese ez, de így mesélni nagyon kevesen tudnak, a történet íve, a hangulat és a feszültség adagolása csak a zseniknek sikerül ilyen minőségben, Tomm Moore-ról pedig most már végleg ki kell jelenteni, hogy egy zseni, akinek minden egyes filmje ünnep.
A Wolfwalkers egy kivételes rajzfilm, helye van minden idők legjobbjai között, és bár igazán a felnőttek értik és élvezik majd, azért egy 6 éven felüli gyerek is el tud szórakozni rajta. Az Apple TV+ kínálatában lehet keresni magyar felirattal. Helye van az év legjobb filmjei között.
