Megszakítani az ördögi kört, amibe könnyen bekerülhetnek a fiatal művészek, hozzáférhetőbbé tenni a kortárs művészetet és elfelejteni a meg nem értett művész mítoszát – ezekkel a célokkal jött létre a youngart online galéria.

A művészet mindenkié, fiataloké és a széles közönségé, hirdeti a két éve alakult youngart galéria, melynek fő motivációja hidat építeni a művészek és a nagyközönség között. Ezen belül is három célt határoztak meg: a fiatal művészek felkarolását, egy kimondottan széles közönség megszólítását, és az online világban való erős jelenlétet.

Az utóbbi azért fontos, mert minden digitalizálódik, olyan területek is, amelyekről korábban el sem tudtuk képzelni – magyarázta Dr. Hatházi Vera alapító, hogy mit ért erős online jelenlét alatt.

Ellensúlyozásképp kialakítottak egy fizikai teret, a Youngart Mini Galériát, ahol személyesen láthatóak az alkotások, mert egy honlapon vagy pláne egy okosteló képernyőjén azért másképp mutat egy-egy alkotás.

De a legfontosabb küldetés mégis a fiatal művészek felkarolása, miután „sok művésznek dolgoznia kell más területen, mert a művészetből nem tud megélni.

Ha viszont csak munka után élhetnek a művészetnek, akkor csak kevesebbet tudnak alkotni, és kevesebb eladható művük lesz, és még kevésbé élnek meg a művészetből. Ez egy ördögi kör.”

Ehhez jön, hogy még menedzselniük is kell magukat, el kell érniük a célcsoportjukat, hirdetni és népszerűsíteni kell a terméküket. Nehéz egyszerre művésznek és menedzsernek is lenni, ezért segít a youngart az értékesítésben, az értékesítési platform biztosításával, de PR- és marketingszakmai támogatással is, illetve harmadik lábként anyagi jellegű támogatást nyújt pályázatok, kiállítások, vásárok és ösztöndíjprogramok formájában.

De ne gondoljuk, hogy csupa nehézséggel néznek szembe a fiatal művészek, mellettük szól, hogy az elmúlt években erősödik a kortárs alkotások iránti igény. Ezt tapasztalja Vera is: „Magam is ezt látom, ráadásul ez

egybecseng egy lakberendezési trenddel: az elmúlt években egyre nagyobb igény tapasztalható az egyedi, eredeti műtárgyak iránt. Sokan szeretik ilyen művekkel díszíteni az otthonukat, irodájukat, ugyanakkor viszonylag kevés a lehetőség megfizethető áron elérni egyedi alkotásokat.”

Ehhez kapcsolódik még egy fontos, nem titkolt célja a youngartnak, hogy a meg nem értett művészek mítoszát elfelejthessük végre, hogy a többszáz éves „hagyományt” megtörve a művészek ne csak haláluk után juthassanak ismeretséghez és elismeréshez.

(A cikk eredetileg a Porsche News magazinban jelent meg, teljes terjedelmében ott olvasható.)

Ez is érdekelhet:

A Porsche a valóságban is megépítette Sallyt a Verdákból

Az egyetlen példányban készült 911 Sally Specialt valaki meg is veheti.

Megnézhetjük Barabási Nature magazinnak készített grafikáit

Kétféle, merőben eltérő látványvilággal találkozhatsz a BarabásiLab kiállításán, amely a Nature folyóirat 150 éves évfordulóját reprezentáló hálózat-grafikáit mutatja be.

És ezt olvastad már?
Vajon miért háborúztak az emberek olyan sokat a tehenekkel? Aki kérdez: Philomena Cunk
További cikkeink a témában