Hatalmas szerencséjük volt, de éltek vele!

Egy tasmán halastónál kiütő elektronikus tűz miatt meghibásodott egy helyi halastó rendszere, ezt a hibát kihasználva pedig nem kevesebb, mint 50 ezer lazac szökött meg. Az állatok 4 kilogramm nehezek voltak, így kifejezetten nagy lazacokról van szó.

A halastó illetékesei azt mondták, hogy az 50 ezer halnak már bottal üthetik a nyomták, mivel már a vadvizekben vannak. A helyi horgászok mindenesetre örülhetnek, mert így elég nagy vérátömlesztést kapott a környékbeli halállomány.

Csak hogy érzékeltessék, mekkora veszteségről van szó: egyetlen hal ára akár 100 dollár, azaz nagyjából 30 ezer forint is lehet. A környezetvédők szerint nem biztos, hogy a környék ökoszisztémájára jó hatással lesz, hogy 50 ezer lazac került a helyi vizekbe, ez könnyen felboríthatja az egyensúlyt, mivel ha párat sikerül is majd kifogni helyi horgászoknak, a fennmaradó egyedek tovább fognak élni és szaporodni.

(Gizmodo; kiemelt kép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Az év dizájnja lehet egy technológia, amivel megkóstolhatnánk, milyen ízű a saját húsunk

Ráadásul nem is minősülne kannibalizmusnak. Kérdés, hogy ki akarná ezt kipróbálni?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
0% Naná, és nagyon keményen.
75% Igen, de menedzselhető.
25% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés