Nem sok vadnyugati gazfickó büszkélkedhet saját rajongói portállal az interneten, de neki még ezt is sikerült elérnie. A préri csendjét néhol megtörő poros kisvárosok, a marcona nézések és ördögszekerek otthonában „Szappanos” Smith igazi csúcsragadozó volt, aki akkor sem jött zavarba, ha szavak helyett golyók kezdték el szelni a szalon cefreszagtól terhes légterét.

Jefferson Randolph Smith 1860-ban született egy igencsak módos ültetvényes unokájaként, egy kivételesen művelt jogász első fiaként. A polgárháború után a család kasszája hirtelen megtelt oxigéndús levegővel, ezért az apuka Texasba költöztette a pereputtyot, ahol nem igazán akartak jobbra fordulni a dolgok. Édesanyja halála után Smithy úgy döntött, kirepül a fészekből. Alig pelyhedzett az álla, amikor kitalálta elhíresült trükkjét, ami nem csak egy jól csengő gúnynevet adott neki, hanem egy nem mindennapi karrier kezdetét is jelezte.

Fort Worth-ben, alig húszévesen adta elő először a szappanos mutatványt, amikor egy raklapnyi szappannal kiállt az utca közönsége elé, és arról kezdett szenzációs szózatot, hogy az előtte kiterített áru miféle csodákra képes. Erre akkoriban még megálltak az emberek, ha másért nem, hát hogy egy jót röhögjenek az orrvérzésig ordibáló kereskedőn. A bámészkodóknak akkor kerekedett el a szemük, amikor emberünk egy köteg pénzt vett elő és a bankókat elkezdte betömködni a szappanok csomagolása alá.

Egy szemfüles járókelő azonnal vett egyet az egy dollárért kínált szappanból, aztán boldogan lobogtatta meg a talált százdollárost. A szappanokat néhány másodperc alatt elkapkodták, de pár szerencsés flótáson kívül senki nem talált a csomagolásban semmit – persze a szerencsések mind Smith beépített emberei voltak. A bűntársaknak juttatott néhány dolláron kívül az egész összeg visszavándorolt a csaló zsebébe.

Így nézett ki Denver Szappanos Smith idején

1879-ben Szappanos Denverbe utazott, ahol egy hangya szorgalmával építette fel birodalmát. Először csak a sittről frissen kikerült gazfickókat környékezte meg, aztán azok ismerőseit is bevette kisebb-nagyobb stiklikbe. Futótűzként terjedt a hír, hogy van a városban egy borzasztóan agyafúrt újonc, akivel nem érdemes kikezdeni. Végül az egyszerű zsebesektől a nagymenőkig mindenki Smithnek dolgozott, aki addigra politikusokkal csevegett az időjárásról és az üzleti élet nehézségeiről. Ha a városban akár csak egy huncut dollárt is kihúztak egy balek zsebéből, annak fele biztosan Szappanosnál kötött ki.

Néhány évvel később megnyitotta első szalonját Tivoli Club néven, melynek vendéglistája csak úgy roskadozott a közismert politikusoktól. Smith befolyása ennek megfelelően exponenciálisan megnőtt a városban. Olyan kapcsolatokkal rendelkezett, hogy bandájának tagjait egyetlen rendőr sem volt hajlandó letartóztatni, ha pedig mégis, az illetőt még azelőtt szabadon engedték, hogy a rend őre befejezhette volna jelentését. A szerencsejáték-ellenes törvények sem lombozták le különösebben; elköltözött egy másik városba, ahol a semmiből ismét felépítette második birodalmát, melyet szintén egy szórakozóhellyel, az Orleans Clubbal koronázott meg.

A pultnál Smith, egyik csehójában

Időközben akkorára nőtt az arca, hogy Denverbe való visszatérése alkalmából interjút adott egy helyi lapnak, melyben nyíltan elismerte, hogy csalásokból él.

„Úgy látom, hogy a gagyizás sokkal jövedelmezőbb, mint a politika”

– mondta, és az adott körülmények között senki nem szállt vele vitába.

Az aranyláz kirobbanása után Smith Alaszkába utazott, ahol lefizette a helyi rendőrbírót, majd nyitott egy távíró irodát, hogy a lelkes aranyásók tarthassák az otthoniakban a lelket. Persze Smithy ezzel sem állt jószolgálati nagykövetnek, hiszen a távíróhálózat csak addig volt kiépítve, amíg a gyanútlan ügyfelek láttak, így több száz szerencsétlen hónapokig a semmibe küldözgetett lelkesítő monológokat – mindezt persze jó pénzért.

1898. július 8-án aztán Szappanos kifogyott a szerencséből, amikor emberei egy kisebb vagyont rejtő zsákocskával vettek le egy aranyásót. Az áldozat ezúttal nem hagyta magát, és néhány cimborájával együtt felkereste a szélhámost, aki szokás szerint nem igazán szándékozott meghátrálni, pedig egy angolos hátraarccal jobban járt volna. Utolsó szavai állítólag ezek voltak: „Istenem, ne lőjön!” – és ezzel tagadhatatlanul koptatott egy picit a tökös vadnyugati macsó imidzsén.

Soapy a ravatalon

Így vagy úgy, Szappanos alakja visszavonhatatlanul az amerikai country- és westernkultúra egyik legnagyobb alakja lett. A tiszteletére több államban is tartanak fesztiválokat, Skagwayben található sírja pedig Alaszka egyik leglátogatottabb helye. A kételkedőknek javasoljuk a soapysmith.net felkeresését.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés