Andrew Miksys Seattle-ben született litván szülők gyermekeként. 1995-ben utazott először Litvániába, majd négy évvel később egy egész évre odaköltözött.

Az egyik estéjét egy eldugott kis faluban töltötte, ahol felfedezett egy helyi diszkót, ami a nyugati fogalomrendszer szerint még egy lebujnak is nehezen lenne nevezhető.

Andrew-t annyira megbabonázta a hely szelleme, hogy a következő éveket azzal töltötte, hogy a litván vidék buliszcénáit örökítette meg. Utazásai során meglepve tapasztalta, hogy a szórakozni vágyó fiatalok a legtöbb esetben olyan épületekbe vették be magukat, melyek korábban a szovjet hadsereg használatában voltak. Toborzóirodák, kiürült kaszárnyák és börtönök váltak bulihelyekké.

Az összegyűjtött anyagból DISKO címmel adott ki albumot, amiből alant mutatunk meg néhány képet, melyekből két dolgot lehet megállapítani: 1. Ha Litvániában buli van, akkor simán megteszi egy lepukkant lépcsőház is. 2. A litván lányok nem csúnyák.

A fotós saját oldalát itt, Instagramját itt találod.

Ez is érdekelhet:

Így mutatták be az első monokinit 1964-ben a sajtónak

A fedetlen keblű modellt szinte körbedongták a fotósok.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés