Paul Masters parapszichológus, a True Paranormal Events (Igaz Paranormális Események) nevű brit társaság tagja rendesen kiakadt, amikor meglátta, mit pakolt a polcra a Poundland nevű százforintos áruházlánc.

A bolthálózat ugyanis Halloween közeledtével egyfontos árcímkével forgalomba hozott egy Ouija-táblát, ami gyakorlatilag nem más, mint az ABC betűit és a számokat tartalmazó tábla, illetve egy kis műanyaglap, amin keresztül a játékosok kapcsolatba léphetnek a túlvilággal...

Ez itt a Poundland verziója

...vagy legalábbis ezzel a szándékkal szokták elővenni ezt a cuccot ittasodó társaságok, és nagyjából addig komolyan is tudják venni, amíg valaki nem válaszol éktelen böfögéssel arra a felszólításra, hogy „ha itt van a szellem, jelezzen nekünk!”.

Na de hiába is próbáljuk mi elviccelni a dolgot, Marsters szerint ez az egész halálosan komoly, sőt, halálos veszélyt jelent a fiatalabb korosztály számára.

Ő itt Paul Marsters, amint épp nagyon meg van ijedve

Emberünk azzal érvel, hogy Halloween közeledtével egyébként is vékonyodik a határ az élők és a túlvilág teremtményei között, így alapból veszélyes ilyenkor szellemidézéssel vicceskedni, főleg nem egy olyan eszközzel, amit szerinte csak médiumoknak szabadna használni.

A Poundland által Spirit Board néven árult Ouija-tábla ugyanis szerinte nagyon komoly galibákhoz vezethet, ha megfelelő képzettség híján használják.

A segítségével veszélyes démonok kerülhetnek át a mi létsíkunkba, melyek simán megtámadhatják, sőt, akár öngyilkosságba is kergethetik az embert.

Marsters elmondta, hogy a véleményét nagyon sok parapszichológus osztja, és felszólította a Poundlandet, hogy azonnal szüntesse be a társasjáték forgalmazását.

Ehhez mi már csak annyit fűznénk hozzá, hogy juj.

(via)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés