A Novoszibirszk mellett lévő hőerőmű barnaszénnel működik, a szén elégetése során pedig egy csomó hamu és egyéb mérgező anyag keletkezik, amit valahol bizony tárolni kell. A veszélyes anyagokat egy hatalmas mesterséges tóba vezetik, mely normális körülmények között nem lenne érdekes, de mivel ez a vizében oldott fémoxidoknak és más ásványi anyagoknak köszönhetően úgy néz ki, mint egy trópusi sziget, csak úgy özönlenek fotózkodni a partjára a népek.

Amin igazából már meg sem lepődünk, ugyanis az HBO sikersorozatának hála legutóbb a történelem legnagyobb atomkatasztrófájának helyszínét lepték el a wannabe celebek, ehhez képest pedig egy szénerőmű zagytározójának partja igazából tök barátságos helyszín.

Biztos, hogy pont egy atomkatasztrófa helyszíne a legmegfelelőbb hely a seggvillantásra?

Költői kérdés, de a jelek szerint sokan nem tudják a választ.

A tavat azúrkék színe miatt egyébként elkezdték a szibériai Maldív-szigeteknek csúfolni, és az Instagramon külön fiókot is kaptak az itt készült képek.

Amikből egyébként bőven akad, hiszen manapság már tényleg fontosabb az, hogy néz ki egy kép, mint hogy valójában mit ábrázol. Hiába figyelmeztette az embereket az illetékes orosz vállalat, hogy a tó vize komoly allergiás reakciókat okoz, meginni pedig semmilyen körülmények között nem egészséges, a felhívás igazából csak olaj volt a tűzre.

Nemcsak influenszerek és instagrammerek, de esküvői fotósok is előszeretettel járnak a partjára kattintgatni, sőt, olyan szülő is akad, aki simán elhurcolja ide a gyermekét egy látványos babafotózásra. Ha végignézed ezeket a képeket, beláthatod, hogy a legtöbb alanyt láthatóan rohadtul nem érdekli, hogy éppen egy zagytározó partján tesz úgy, mintha a Seychelle-szigeteken pózolna.

Néhány hülye még simán bele is megy az állítólag erősen mosóporszagú vízbe.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

?Новосибирские Мальдивы ?? (@maldives_nsk) által megosztott bejegyzés,

Nem tudjuk nem megjegyezni, hogy ez az egész igazából gyönyörű metaforája az Instagram által csúcsra pörgetett kivagyiságnak. Eljátszani egy egzotikus nyaralást egy veszélyeshulladék-tároló partján... Ennél hatásosabban nem is ragadhatnánk meg a korszellemet.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés