Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Ha létezik olyan dolog, amire soha a büdös életben nem gondoltunk volna, akkor az pont az, hogy Dan Bilzerian tanárként tűnjön fel különböző iskolákban. A napokban egy interjúban mégis arról beszélt - ráadásul tök komolyan - hogy ez hamarosan valósággá válhat.

Az Instagram királyaként élő csávó az alábbi videóban kifejti, hogy ha nem számítana a pénz és olyan munkát választhatna, amit igazán szeret, akkor bizony tanár lenne, akármilyen őrülten is hangzik mindez annak a szájából, aki megállás nélkül modellekkel, fegyverekkel és pénzkötegekkel pózol.

Elmondása alapján már korábban is jelentkezett helyettesítő tanárnak, ám akkor még elutasították. Most azonban elfogadták a kérvényét, szóval hamarosan feltűnhet bizonyos iskolákban - azt persze nem akarta elárulni, hogy pontosan mely intézmények felé kacsintgat.

Az egészen őrült életet élő pókerjátékos 10-12 éves gyerekeket szeretne tanítani, mivel attól fél, hogy az ennél idősebbek már könnyedén felismernék őt, az pedig elszúrhatná az egész dolog komolyságát. Dan persze azt is elmondta, hogy egy csomó haszontalan szarságot tanítanak az iskolákban, ezzel szemben ő nyilván fel tudná készíteni az ifjoncokat a való életre.

Mondjuk néhány praktikus, pénzkereső tanácsot biztosan ki tudna osztani, ettől függetlenül azért bizarr lehet majd, amikor a kis ötödikes gyerekek beszámolnak otthon a szüleiknek, hogy Mr. Bilzerian miket tanított nekik aznap helyettesítő tanárként.

(via)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.