Ha egy este arra ébrednénk, hogy a távolból egy szomorú gyermekdal hátborzongató taktusait hozza a hűvös szél, egészen biztosan rohannánk lezuhanyozni szentelt vízzel. Az észak-angliai Ipswitchben pontosan ez történt.

A lakók ugyanis hónapokig hallani vélték esténként, amint a messzeségben egy kislány az Esik eső (angolul: It's Raining, It's Pouring) sorait énekli. A jelenés konkrétan a frászt hozta egy helyi lakos két gyermekére, ezért az anyuka végre lépett, és hangozzák bármennyire képtelenül, jelentette az esetet a hatóságoknak.

Egy darabig képtelenek voltak megoldani a rejtélyt, aztán a kísérteties dal szeptember 12-én reggel is felcsendült, és a városháza emberei azonnal akcióba léptek, hogy megkeressék a hang forrását.

Ezt találták:

Szerencsére nem arról van szó, hogy a videón látható susnyásba száz éve meggyilkolt gyermekek holttestét temették, hanem a rejtély megoldását a háttérben látható egyik épületben kellett keresni.

Kiderült, hogy az Ipswitch határában lévő egyik raktárépület az esetleges hívatlan vendégeket akarta elijeszteni az igen paráztató dallammal. A gyerekdalt hangszórók játszották akkor, amikor az épületben lévő mozgásérzékelők bekapcsoltak.

Értesítették a telep biztonságáért felelős személyzetet, akik megvizsgálták a rendszert, és ekkor derült ki, hogy az egyik túlérzékeny mozgásérzékelő elé egy pók szőtt hálót, és a mozgásával aktiválta a sajátos riasztót.

Végül a biztonsági rendszer finomhangolása vetett véget a kísértetjárásnak.

(via)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés