Valószínűleg mindannyian megtapasztaltuk már, hogy milyen idegesítő tud lenni az, amikor egy cég vagy kereskedés nem akar tudomást venni a panaszunkról. Nem akarják kicserélni a hibás terméket, vagy nem akarják visszaadni a pénzünket. Egy tajvani férfi is éppen így járt néhány nappal ezelőtt, ő azonban nem hagyta annyiban a dolgot.

Egy egészen extrém húzással biztosította, hogy kellő figyelmet szenteljenek a panaszának. Az egész történet úgy kezdődött, hogy a 42 éves Mr. Chu egy Panamera Sport Turismot akar vásárolni, ám nem elégedett meg az alapverzióval, ő bizonyos extrákat is kért bele, természetesen felár ellenében.

Annak rendje és módja szerint az előleget már ki is fizette, ám később az extrák nélkül szállították neki az autót. Erre ő vissza akarta kérni a pénzét, a kereskedés viszont nem akarta azt neki visszafizetni. Ekkor döntött úgy Mr. Chu, hogy szó szerint rájuk töri az ajtót, illetve az egész kereskedést. Egy másik verdával betört a szalonba. Íme az esetről készült felvétel:

A férfit az eset után természetesen letartóztatták, ám ahogy szabadon engedték, egyből visszament a kereskedésbe és tovább reklamált. Mire újfent kiment érte a rendőrség, addigra sikerült elérnie, hogy a kereskedők visszafizessék a pénzét, ám a hírek szerint végső konszenzusra nem sikerült jutniuk.

(via)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés