Jean Hilliard sztorija olyan, mintha az ufómagazin főszerkesztőjének elméjéből pattant volna ki, egyenesen a téli különkiadás címlapjára. Pedig a hátborzongató történet valóban igaz.

A különös esetet a Montreal Gazette 1980. december 30-i száma írta meg először, és ennek az újsághírnek a szövegét vette át három évtizeddel később a legtöbb facebookos lájkvadász oldal. Ez mondjuk nem is csoda, hiszen ha valamire, hát a figyelem megragadására tényleg messzemenőkig alkalmas a tizenkilenc éves minnesotai lány esete.

Mint egy pálcikás jégkrém

Jean Hilliard december 19-én este a család autójával éppen hazafelé tartott egyik ismerősétől, amikor a kocsi lerobbant, ő pedig kénytelen volt segítségért indulni a mínusz 22 fokos farkasordító hidegben. Mivel nem túl messzire egy farm fényeit látta, ezért még sapkát sem húzott, télikabátban és egy vékony sálban vágott neki a sétának.

Miután a farmon nem talált senkit, ezért továbbindult a kocsitól három kilométerre lévő másik épület fényei felé. Végül ennek az épületnek az udvarában, a bejárattól nagyjából négy méterre esett össze, és itt találta meg élettelennek tűnő testét Wally Nelson, amikor reggel hét órakor munkába indult.

A történetet ezzel a hátborzongató képpel szokás illusztrálni, pedig a fotón nem Jean látható

Wally így emlékezett vissza a nem túl kellemes reggeli meglepetésre:

A kórházban aztán dr. George Sather sem volt sokkal derűlátóbb. "Mi is azt hittük, hogy a lány halott. A testhőmérséklete olyan alacsony volt, hogy a mérőeszközeink nem is regisztrálták." A lány szemgolyói keményre fagytak és a lába is csonttá fagyott a csizmájában. Az orvosok még egy tűt sem tudtak beleszúrni az alkarjába, hogy infúziót adhassanak neki.

Aztán dr. Sather észrevette, hogy a lány lélegzik, de elképesztően lassan, percenként kettőt vagy hármat, a szíve pedig alig vert nyolcat hatvan másodperc alatt. Jean testét azonnal betekerték egy langyos vizet keringető matracba, és oxigént adtak neki. Néhány órával később aztán a húsa annyira felengedett, hogy végre be tudták neki kötni az infúziót.

Amikor a testhőmérséklete elérte a normál szintet, még mindig nem volt eszméleténél, és az orvosok meg voltak győződve róla, hogy ha meg is tudják menteni a karjait, egészen biztosan amputálniuk kell a lány mindkét lábát. Aztán ahogy teltek a napok, kiderült, hogy még egy lábujját sem kell levágniuk.

Az esetet dr. Sather is elképesztőnek nevezte. Két hét elteltével Jean úgy távozott a kórházból, hogy az orvosok rá nézve kizártak minden maradandó egészségromlást.

Orvosi csodából városi legenda

Mintha nem lenne elég ütős ez a sztori önmagában is, a fordulatait a korabeli sajtó egy idő után elkezdte durván kiszínezni. Egyes lapok arról cikkeztek, hogy Jean néhány órával azután, hogy bevitték a kórházba kővé dermedve, egyszerűen csak felült a hordágyon és enni kért, mások azt állították, hogy a szülők imádságai nyomán kezdett el ismét verni a lány szíve.

A történet érthető okokból szenzáció számba ment annak idején, még úgy is, hogy egyes szakértők azt állították, Jean esete egyáltalán nem számít orvosi csodának.

A közösségi média aztán három évtizeddel később ismét elővette a hihetetlen igaz történetet. Így lesz harmic évvel később clickbait egy a fagyhaláltól szerencsésen megmenekült lány esetéből.

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon