Van, hogy nem érdemes kétszer próbálkozni.

Kedden 10 óra után az M3-as autópályán a Geleji pihenőhelynél, majd 16 óra előtt az M3-as, és M30-as számú autópálya csomópontjánál intézkedtek a rendőrök ugyanazzal a román sofőrrel és ugyanazzal a járműszerelvénnyel szemben: a tréler platóján egy furgon, az utánfutón pedig két személygépkocsi volt a rakomány, az össztömeg több mint nyolcszáz kilogrammal haladta meg a megengedett maximumot.

  • Az első esetben a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra állították elő a vezetőt, ahol a hatóság – még aznap meghozott – elsőfokú határozatában négy hónapos eltiltást és 80 ezer forint bírságot szabott ki;
  • a második esetben a Miskolci Rendőrkapitányságra állították elő a sofőrt, ahol a hatóság – még aznap meghozott – elsőfokú határozatában tizenkét hónap eltiltást és 150 ezer forint bírságot szabott ki.

Harmadszor vagy nem próbálkozott már, vagy nem kapták el.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Police.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés