Múlt hét szerdán a spanyol főváros San Blas negyedének egyik ötödik emeleti lakásában volt egy kis hancúr... meg egy kis kokain, egy kis gina, meg ezmegaz.

És még csak nem is azért írtuk a címben, hogy illegál orgia, mert a helyszínen Tony Montana még dugás nélkül is jól tudta volna érezni magát, hanem azért, mert a járvány miatt Madridban momentán elég szigorú korlátozások vannak érvényben. Többek között tilos hat embernek egy időben egy helyiségben tartózkodnia, ami magától értetődően kizárja a csoportszex fogalmát.

Emiatt meglehetősen furcsa lehetett az egyszerű járókelőnek azt látnia, hogy tucatnyi férfi áll sorban a lépcsőház előtt. Valaki volt is oly jó, és értesítette a rendőrséget, hogy feltehetőleg nem ingyenparizert osztanak, hanem valami sötétebb sztori tényálladéka forog fenn,

a rendőrség pedig akcióba lépett.

Na jó, igazából nem így. Néhány civil ruhás nyomozó ment el megnézni, mi folyik éppen a lakásban, és mivel mindenki azt hitte, hogy ők is az ott lévő lányokat jöttek megorgiálni, szépen be is engedték őket.

Amikor ezek meglátták, hogy nemcsak a járványszabályok lettek orvul megszexualizálva, de közben még felszippantásra/megivásra került egy kis kokain, meg némi folyékony ecstasy, azonnal szét lett csapva a muri hatóságilag. Az is kiderült, hogy a bulit egy pornórendező, bizonyos Ignacio Allende – ugye milyen szép dallamos a neve? – szervezte, aki annyira nem bír a libidójával, hogy 2016-ban egyszer már letartóztatták gyermekpornográfia miatt.

Az össznépi élvezkedést emberünk természetesen kamerára vette, és a videóval egy újonnan indult pornószájtnak csinált volna reklámot, ha a madridi zsaruk nem vetik be a hatósági cockblockert.

A történtek miatt Ignaciónak néz ki a legnagyobb ejnyebejnye, de a többi résztvevő is számíthat rá, hogy hátba rúgják őket némi bírsággal a korlátozások megszegése miatt.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Közös dalt adtak ki Paul McCartney és John Lennon fiai

További cikkeink a témában