Kecskeméthy Győző a XX. század elején a rendőrség számára az első számú közellenség, a sajtó számára pedig az évtized legnagyobb szenzációja volt. Olyat csinált, amit előtte senki, vakmerősége pedig a magyar kriminalisztika egyik legnagyobb hajtóvadászatának célpontjává tette. Igaz, ma már nem kapod fel a nevére a fejed, de száz évvel ezelőtt még a csapból is ő folyt.

Győző 1878-ban született Pesten egy hivatalnok család negyedik gyermekeként. A família minden tagja a Városházán vagy legalább annak környékén dolgozott, így a legifjabb Kecskeméthynek már akkor kész volt az életpálya-modellje, amikor még a járókában fújta a nyálbuborékokat. Az érettségi után rögtön bekerült az egyik kerületi tanácsba, ahol pénztárosként számolta a bankókat, aztán – ahogy elvárták – beiratkozott a jogi egyetemre. A vak is láthatta, hogy igyekszik, még egy pártot is alapított, közben pedig gyakornokként ügyeskedett a fővárosi adóhivatalnál. Ez utóbbinak meg is lett a gyümölcse.

A későbbi körözése szerint Győző „beteges kinézésű” fickó volt. Nem lehetett egy Don Juan, de a szürke kisegér külső mögött egy igazi fehérgalléros bűnözőzseni rejtőzött. Amikor az adóhivatalnál volt gyakornok, megtudta, hogy a hivatal minden negyedévben, kerületenként gyűjti össze a ma adóelőlegnek becézett sápot. Arról is tudomást szerzett, hogy a legnagyobb összeg a belvárosi adóhivatalba kerül, amit aztán két ember – egy altiszt és egy hivatalnok – kocsival visz át a Városházára.

Nem véletlen, hogy az 1901. november 15-én esedékes negyedéves zárás Kecskeméthyt a belvárosi adóhivatal fiatal tisztviselőjeként találta. Amikor ezen a napon megszámolták a begyűjtött pénzt, kereken 777 ezer koronát mutatott az összesítő. Ezt szépen bepakolták egy táskába – ami a temérdek fémpénz miatt olyan nehéz volt, hogy a cipekedéssel megbízott altiszt gatyája az első emelésnél teleszaladt –, aztán az egész cókmókot rábízták… igen, Kecskeméthy Győzőre, hogy másodmagával guruljon át a központi pénztárhoz.

Pénz

Győző nem volt szívbajos. Még a belvárosi adóhivatal utcájában megállította a kocsit egy emeletes ház mellett, aztán ráparancsolt az altisztre, hogy egy borítékot vigyen föl egy bizonyos D. doktornak. Az altisztet nem kérdezősködésre képezték ki, úgyhogy haptákba vágta magát, és elszelelt a borítékkal. Eközben Győző a nála lévő kulccsal kinyitotta a táskát, kivette belőle a szigorú sorokba rendezett 300 darab ezres bankót és a többi papírpénzt, majd ezekkel jól teletömködte kabátjának zsebeit.

Az altiszt kisvártatva visszatért, és a páros a Városházára hajtott. Itt aztán Kecskeméthy ráparancsolt szerencsétlen hivatalszolgára, hogy várjon a pénzzel egy kicsit, amíg ő beszalad a postára. Egy taxist leszámítva – aki később elmondta a rendőröknek, hogy Győzőt elvitte a Keleti pályaudvarra –, Kecskeméthyt ekkor látták utoljára Magyarországon.

Az utcán ácsorgó altiszt megunta, hogy egy húszkilós bőrtáskával a kezében szobrozik a Városháza előtt, és háromperces erőlködés után bement a pénztárhoz. Itt jó félórás ácsorgás után az illetékesek gyanakodni kezdtek, és átzavartak egy lóti-futit a postára. Győző persze már sehol nem volt, így a távollétében nyitották ki a küldeményt.

Amikor meglátták, hogy a táskából mai értéken körülbelül 190 millió forint hiányzik, úgy szétestek, hogy kerek két óra alatt tudták csak összekaparni magukat. Ez idő alatt két dolog történt; a pánik átterjedt a kerületi ügyészre, a rendőrkapitányra és a főpolgármesterre is, másrészt pedig Kecskeméthy a háta mögött hagyta az országhatárt. Mire aznap este a határellenőrzéshez elért az egyébként is meglehetősen pontatlan körözvény, a közigazgatásban dolgozó család legjobban fizetett tagja már több száz kilométerre zötykölődött valahol.

Kecskeméthy Győzőt soha nem találták meg. Nem volt humorérzék híján, hiszen eltűnése után néhány nappal minden hitelezője levelet kapott tőle, benne a tartozása pontos összegével.

A rendőrség négyezer, majd húszezer korona vérdíjat tűzött ki a fejére, évekig küldözgetett ki detektíveket szerte a nagyvilágba, de hiába. A sajtó persze szintén ráharapott a sztorira. A pesti lapok évekig a címlapon hozták az újabb és újabb Győző-észleléseket. Állítólag látták Velencében csajozni, aztán Milánóban grasszálni a főtéren, Monte-Carlóban kaszinózni, illetve az egyik rendőr jelentése szerint egyszer majdnem kézre került Korzikán. A Pesti Hírlap tíz évvel (!) az eset után arról cikkezett, hogy Kecskeméthy Győző gúnyolódó leveleket küldözget a rendőrségnek, amit később az igazságügy érthető okból hevesen tagadott.

És ezt olvastad már?
A körözött személy elvitte a topkommentet, miután odaszólt a rendőrség posztja alá