Egyes számú tény: A koronavírus az USA-ban is terjed. Kettes számú tény: Floridában jelenleg 192 ismert esetről beszélhetünk, akik közül négy floridai egyetem hallgatója.

Hármas számú tény: Mivel a COVID-19 az esetek húsz százalékában olyan súlyos megbetegedést okoz, melynek kezeléséhez elengedhetetlen a kórházi ellátás, a szakértők szerint az egészségügyi intézményrendszer túlterhelődése és így a halálesetek számának megugrása ellen a vírus lassítása jelenleg a legbiztosabb megoldás.

Négyes számú tény: A vírus lassításának leghatékonyabb eszköze a szociális eltávolodás, amit az USA-ban is napok óta hangsúlyoznak a hatóságok.

Ötös számú tény: A következő videón a Clearwater Beach nevű floridai strandot láthatod 2020. március 16-án:

Végül a ráadás, a hatos számú tény: A COVID-19 jelenlegi ismereteink szerint a lappangás ideje alatt is, sőt, akkor is fertőz, ha az embernél enyhe, vagy akár semmilyen tünetet nem okoz.

A videón azt láthatod, ahogy egyetemisták tömegei a tavaszi szünetet élvezik, miközben minden valószínűség szerint komoly lépéseket tesznek azért, hogy náluk is az olaszországihoz hasonló állapotok köszöntsenek be heteken belül.

Ebben a cikkünkben a lehető legyegyszerűbben magyaráztuk el, miért potenciális gyilkos mindenki, aki tojik az óvintézkedésekre:

Ha mindig is hős szerettél volna lenni, még soha nem volt ennyire könnyű dolgod

Szó szerint semmit, vagy alig valamit kell csinálnod ahhoz, hogy életeket ments.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezekből a fotelekből még nagyobb élmény filmet vagy meccset nézni

Magyar lakásba magyar bútort – és ne is akármilyet, minőségit!

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Szinte papírvékony, mégis brutális teljesítményre képes a laptop, ami maga a stílus
Hirdetés