Valamivel ki kell tűnni a mezőnyből!

Igazi pezsgőfürdő

A fényűző Il Salviatino hotelben a vendégek pezsgőfürdőzhetnek. Ezt ebben az esetben szó szerint kell érteni, ugyanis egy teljes kádat feltöltenek pezsgővel. A mulatság ára 9000 euró, azaz nagyjából 2,7 millió forint. A fürdőzők mellé kapnak még ajándékba egy palack pezsgőt is, hogy ne a kádból kelljen iszogatniuk, illetve illatgyertyákat is gyújtanak.

Ebéd szumósokkal

A japán fővárosban működő Palace Hotel Tokyoban elérhető egy “Szenzációs Szumó” nevű csomag, amelynek részeként a vendégeket elviszik egy szumócsarnokba, megnézhetnek egy mérkőzést, és együtt ebédelhetnek a versenyzőkkel, ha azoknak éppen nincs meccsük. A túrát egy olyan ember vezeti, aki egyébként szumómeccseket közvetít, akad tolmács is, így lehet kérdezni is a szakembertől. A csomag ára 1,8 millió forint, ebben benne van 2 éjszaka a szállodban teljes ellátással és transzporttal.

Állati egyrészesek

A kaliforniai Hip Hotel Erwin érdekes megoldással rukkolt elő: azért, hogy kihozza a vendégek játékos oldalát, állatos egyrészeseket ad a betérőknek. A Blamo csomag részeként 20 db kötött állatos egyrészesből lehet választani. A szobához jár egy instant kamera is, így azonnal lehet hülye fotókat készíteni magunkról. 21 éven felüli vendégeknek egy üveg alkoholt is hozzácsapnak a szobához, hogy “valóban kiszabadítsák önmagukból az állatot.”

Szappan concierge

A Viceroy Riviera Maya hotel Mexikó egyik legerősebb luxusszállodája, ahol bizony magasan van a léc. A szállónak saját szappan concierge-e van, akinek az a dolga, hogy olyan szappannal lássa el a vendégeket, amelyek megfelelnek az ízlésüknek. A szappanmester a megbeszélt időpontban megérkezik a lakosztályba, magával hoz egy halom különböző illatú szappant a fahéjastól a citromosig és a vendéggel megbeszélik, melyik a megfelelő. Ezt követően egy hasábból levág pár használható méretű darabot és távozik. Hiánypótló szolgáltatás!

Ukulele tanfolyam

A hawaii Four Seasons Resort Hualalai az a hely, ahol végre megtanulhatsz ukelelézni. És mindezt az óceán partján. A szálloda komolyan veszi a helyi hagyományokat, ugyanis hula tánctanfolyamon és virágfűzér-készítő tanfolyamon is részt lehet venni.

Megsétáltathatod Cosmót

A Montpelier Plantation & Beach hotel St Kitts & Nevis szigetén az állatszeretők kedvenc hotelje lehet. Miért? Mert itt lakik Cosmo, a kutya. Cosmo a hotel kabalaállata, aki egész nap jön-megy a szállóban, feltűnik reggeli, ebéd és vacsora közben, és imádja az embereket. Aki nagyon szeretné, el is viheti őt sétálni, mert Cosmo bárkivel szívesen sétál egyet a szigeten.

Champagne automata

Hol máshol, mint Las Vegasban állítottak üzembe egy champagne automatát, hogy a vendégek napi 24 órában hozzáférjenek egy kis eredeti francia pezsgőhöz. Hogy működdik? Bedobod a pénzt és kijön alul egy rozé vagy brut Moët & Chandon. A mókához be kell mutatni egy igazolványt (csak 21 éven felüliek ihatnak szeszt az USA-ban) és egy 20 dolláros zsetont is venni kell. Az automata a Skybar mellett található a 23. emeleten.

Legyél nyomozó

A Conrad London St. James ihletet merített abból, hogy a közelben található a New Scotland Yard, és kitalált egy olyan programot gyerekeknek, amelyek során „bűntényeket” kell megoldaniuk. A programot a Scotland Yard korábbi nyomozói és exrendőrök vezetik, szóval a hitelességhez nem férhet kétség. A gyerekek megtanulnak ujjlenyomatot levenni és azt is, hogy mik a kormatográfia alapjai. A program végén a gyerekek kapnak egy rendőrségi zacskót benne egy adag rendőrségi kordonnal, jegyzetfüzettel, tollal és egy detektívjelvénnyel, illetve megtarthatják a helyszíneléskor használatos nyomrögzítős védőruhát is.

Saját tűzijáték

Akik szeretnék egy nagy durranással lezárni a nyaralásukat, azok Mexikó felé vegyék az irányt, ugyanis a Las Ventanas al Paraiso Rosewood Resortban saját tűzijátékot készíthetnek. Ezen a helyen egy éjszaka 28,300 fontot kóstál, azaz mintegy 10 millió forintot, ebbe pedig igazán beleférhet tulajdonképpen egy tűzijáték is. Az extrák része egy flipperekkel teli szoba, illetve egy tequila könyvtár is, ahol a világ legjobb tequiláit gyűjtötték egybe.

Celeb fodrász

Fodrász, közmetikus rengeteg hotelben elérhető, de a londoni Rosewood London hotelben egy igazi sztár, Matthew Curtis és csapata gyártja a fürtöket, frufrukat, flat topokat. Miközben várakozunk, egy inas hoz nekünk gintonikot és tortát.

Dél-Amerika inspirálta ezt a pazar Klauzál téri lakást

Rövid távú kiadásra készült egy nyolcvan négyzetméteres lakás. Elbeszélgettük a tulajdonosával, Zsédely Krisztiánnal.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés