Odessza város alatt egy kiterjedt katakombarendszer húzódik, amelyről úgy vélik, hogy a legnagyobb lehet a világon. Egyelőre nem tudták teljesen feltérképezni, mert a járatok véletlenszerűen kígyóznak a város alatt több száz méterrel, és egyszerre több szinten futnak.
Az óriási labirintust több mint 2500 kilométer hosszúra saccolják – azaz ha összetoldanánk a több ezer járatát egyetlen egyenessé, egészen Párizsig érne. (Mellesleg pont Párizs az a város, ahol valószínűleg a világ második legnagyobb alagútrendszere van, de azt „csak” 300 kilométer hosszúra lehetne kiegyenesíteni.)
Nehéz megmondani, hogy mikor kezdték el az ukrajnai alagútrendszer kiásását, az viszont bizonyosnak tűnik, hogy a 18. század második felében nagymértékben bővültek a járatok.
Ekkor ugyanis II. Katalin orosz cárnő – aki Oroszország leghosszabb uralmú női vezetője volt – elrendelte azt, hogy Odesszából kikötőváros legyen. (Végül 1819-ben kapta meg a város szabadkikötői státuszt, 2014-től pedig már az Ukrán Haditengerészet fő támaszpontjának számít.)
Egészen a 19. és 20. századig folytatódtak a bányászati munkálatok, amíg az 1917-es októberi orosz forradalom után az alagútrendszer bűnözők és csavargók kezére jutott, akik itt találkoztak, illetve csencseltek egymással. Bizonyos feljegyzések szerint még a rabszolga-kereskedők is használták ezeket a piszkos és sötét alagutakat.
A német és a román csapatok 1941 augusztusában megérkeztek Odesszába, és egy bő két hónapos ostrom vette kezdetét. Miután a várost bevették, a következő félévben mintegy 120 ezer orosz és zsidó civilt mészároltak le Ion Antonescu és Gheorghe Alexianu parancsára – őket egyébként a háború után kivégezték. Az odesszai partizánok ez idő tájt a város alatt húzódó katakombákban bujkáltak, amelyek bizony nem akármilyen rejtekhelyül szolgáltak.
Mert amellett, hogy szinte lehetetlen volt az alagútrendszerben bárkire is rábukkanni, akármilyen furcsa is leírni, a kialakult helyzethez képest nagyon is komfortos élettér volt kialakítva több száz méterrel a város alatt. Voltak pihenőhelyiségek – itt dámáztak, sakkoztak vagy dominóztak a férfiak –, alvóhelyiségek, de konyha, kórház és egy műtő is akadt, a fűtést pedig kályhával oldották meg.
Néhány beomlott járatot sikerült nemrég rekonstruálni, hogy a látogatók pontosan megtekinthessék, milyen körülmények között bujkáltak a partizánok. A Museum of Partisan Glory például a katakombarendszer egy kilométeres szakaszán építették ki, és korabeli jelmezbe öltöztetett babákkal, illetve rozsdás, második világháborús fegyverekkel próbálják visszaidézni az 1940–41-es időszak keserű hangulatát.
Jelenleg több mint ezer ismert bejárata van a labirintusnak, amely tele van rejtett barlangokkal. Rutinos felfedezők gyakran indulnak útnak annak reményében, hogy régi pénzérméket, ruhaneműket, főzőedényeket, második világháborús puskákat, netán régi újságokat találnak. Viszont vezető nélkül, egyedül nagyon nem jó ötlet nekivágnunk a katakombarendszer felfedezésének, mert jó esély van arra, hogy soha nem térünk vissza.
Ez is érdekelhet: