Brutális mizantrópiában és feltűnő emberundorítiszben szenvedhetnek az alábbi házak lakói. Hét hely, ahol nincs szomszédság, és amit nehezebb megközelíteni, mint inkább jó távolról békén hagyni – amire a tulajaik valószínűleg játszanak.

1: A szentháromság konostor, Görögország

A Meteora-hegyek tetején fekvő kolostor magányos elszigeteltsége holtbiztos, hogy könnyen eltávolít az emberi hívságoktól (meg úgy minden mástól is, ami emberhez kötődik). Száznegyven, négyszáz méter magasságban felfelé menő lépcsőt kell megmászni, melyeket közvetlenül a sziklákba vájtak a hegy magasán.

2: Just Room Enough sziget, Kanada

A Saint Lawrence folyó közepén lebeg ez a nagyon találóan 'Épphogy talpalatnyi hely'-nek nevezett szigetecske, melyen egyetlen kedves, szinte mesébe illő házikó áll.

3: San Colombano remetelak, Olaszország

Egy mély völgybe vájták a már külsőre is nagyon távolságtartó remetelakot még 1319-ben. Százhúsz méterre földtől karcolták ki a sziklákból ezt a lakot, ami mintha csak kőbe vésve mondaná azt: ide aztán ne gyere!

4: Katskhi Oszlop, Közép-Grúzia

A negyven méter magasan fekvő grúz pillérre még a hetedik században felhúztak egy templomot. Érdekesség, de valamiért mégsem lepődünk meg, hogy az enyhén szólva is izolált helyet az elmúlt húsz évben egyetlen grúz szerzetes lakja.

5: Cougar vadászles, USA

Montanában, a Clark Fork folyó fölött helyezkedik el ez a kilátó, ami háborús időkben bizonyára a legjobb bázis volt, mert az egész lélegzetelállító környéket madártávlatból be lehet látni róla. Itt élni viszont már más kérdés.

6: Önálló sziget, Stockholm, Svédország

Stockholmtól egy kőhajításnyira fekszik ez az össz-vissz 137 négyzetméteres sziget, melyen egy darab magánház fekszik. A kis otthonnak nagy üvegablakai vannak, hogy a természetben gyönyörködhessenek lakói, méghozzá akár egy északi virtussal kintre helyezett szaunából is.

7: Elliðaey, Izland

Végül, ha teljes, abszolút és totális izoláltságra vágynál, akkor megmutatjuk a győztest: az Elliðaey nevű füves sziklaszirt egy önálló sziget, melyen egyetlen egy (állítólag lakott) ház áll. Hát, ha itt kerülnél bajba, nehezen hívnál bárkitől is segítséget, és egy fél élet alatt még tán beszélni is elfelejtenél ilyen nagy társasági életben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés