A világ leghosszabb lakóháza egész elképesztő látványt nyújt

Ukrajnában találhatjuk, Luck városában, és természetesen még a szovjet érában építették ezt a szocreál monstrumot. Az építmény nagyjából 1,8 kilométeren át húzódik négy sugárút mentén, és ha az összefüggő panelházak hosszát megmérjük, akkor több mint 3 kilométert kapunk.

Ez esetünkben azt is jelenti, hogy a lakóházban élőknek négy buszmegálló áll a rendelkezésükre. Nem rossz. A gigantikus monstrumot egyébként több mint tíz éven át építették, 1969 és 1980 között, a lakók pedig csak úgy nevezik egymás között:

Az épületet negyven egymásba épített 5 és 9 emeletes lakóházból áll, mintegy 120 lépcsőház és 3 ezer lakás alkotja,

Ugyanakkor a lakókat nem feszélyezi a tudat, hogy egy ilyen különleges birodalomnak a részei, sőt: élvezik ezt a létformát, mert elmondásuk szerint igazán meghitt a környezet, valamint kellemes kis udvarok akadnak itt. Már ha megtalálják őket, mert az a rutinosabb lakókkal is megesik olykor-olykor, hogy elsőre eltévesztik otthonukat.

Ez is érdekelhet:

A környezetébe olvadó jégkocka lesz Budapest új csodája - Roadster

Kéthektárnyi napelem egy óriási termoszon, mi az? A leendő Nemzeti Korcsolyázó Központ, ami a technikai bravúrok mellett építészetileg is figyelemre méltó teljesítmény. Egy pillanatra sem áll meg az élet a BORD Építész Stúdió körül. Június végén Comóban, a világ egyik legjelentősebb dizájnszemléjén bronzérmet nyert a csapat egyik első munkája, a mádi Holdvölgy borászat.

Ez is érdekelhet:

(via)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon