Csak szerény 17 milliárd forint kell hozzá. (De egy félmilliárdot biztosan engednek.)

Jennifer Aniston és Brad Pitt egykori lakása 56 millió dollárért ismét eladó, számolt be róla a Wall Street Journal. A jelenlegi tulajdonost Jonathan Brooksnak hívják, egy hedge fund igazgatója. Brooks 2006-ban vette meg a lakást a két színésztől, akkor, amikor azok éppen válófélben voltak.

Az 1100 négyzetméteres házat Pitték 2001-ben vették meg 13,1 millió dollárért, mintegy 4 milliárd forintért Ken Ziffren sztárügyvédtől.

:)

Három évig tartó felújítás következett, amely során a konyha márványpadlója alá fűtést szereltek, és kialakítottak egy pub szobát is, amelynek a padlóját egy franciaországi, kétszáz éves kastélyból importálták.

A ház stílusa középkori normandiai házakat idéz, főként Rennes jut eszünkbe, de hogy miért pont ezt találták ki Bradék Kalifornia szívében, az rejtély.

A házban négy halószoba található, jár hozzá egy úszómedence, udvar és teniszpálya.

A ház Los Angeles Rózsadombján, Beverly Hillsben található, rengeteg mozicsillag lakik errefelé.

A ház a harmincas években épült, Wallace Neff építész tervezte Fredric Marchnak és feleségének, Florence Eldridge-nek. Ki találja ki, mi volt a házaspár hivatása? Igen, színészként keresték a betevőt.

Aniston és Pitt három évet töltött felújítással, de végül kevesebb mint két évig éltek itt.

A házhoz hozzáépítettek egy vetítőtermet.

Az ebédlőt egy márvány kandalló uralja, a hatalmas asztalhoz húsz ember tud leülni.

A nappali nagyon világos, ami a hatalmas ablakoknak köszönhető.

A nappaliból pár lépéssel ott lehetünk a medencénél.

Sok kaliforniai otthonhoz hasonlóan itt is az volt a cél, hogy a bel- és külterek közötti határokat elmossák.

A birtok félhektáros, van hely a kertben nagyobb buliknak is.

A teniszpályát Brooks azután építette a házhoz, hogy megvette a lakást Anistonéktól.

Az 56 millió dolláros, majdnem 17 milliárd forintos árcédula elég durvának tűnhet, de teljesen passzol a környékbeli ingatlanárakhoz. Danny DeVito közelben található házát például a közelmúltban adták el 66 millió dollárért.

Ez is érdekelhet:

Düledező kőhalomból lett zéróenergiás ez a gyönyörű nyaraló Spanyolországban

Több energiát termel, mint amennyit fogyaszt, csodásan néz ki és olyan táj öleli körül, amitől letettük a hajunkat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában