Azt gondolhatnánk, hogy ma, a digitalizáció korában az álláskeresés könnyebb, mint valaha – ez azonban nem feltétlenül igaz. Ebben a környezetben sokkal több részletre kell odafigyelnünk, kiélezettebb a verseny – különösen néhány szektorban –, miközben az munkakereséssel kapcsolatos teendőink egyre inkább szétaprózódnak. De mégis mit tehetünk, ha szeretnénk sikeresek lenni, és mihamarabb elfoglalni álmaink pozícióját?

A következőkben nyolc tanácsot adunk, amelyeket megfogadva hamarabb érhetjük el azt, amit szeretnénk.

Kövessünk egy tervet!

Ebben nem csak azt kell meghatároznunk, hogy milyen területekre szeretnénk jelentkezni, hogy milyen pozíció a legérdekesebb számunkra és hogy milyen fizetési sávot képzeltünk el magunknak. Azt is érdemes konkrétan kijelölni, hogy napi vagy heti szinten hány pályázatot szeretnénk elküldeni vagy hogy hány órát szánunk a keresésre és jelentkezésre nap mint nap. Ezen felül az sem árt, ha egy táblázatban vagy dokumentumban vezetjük, hogy hová küldtük már el az önéletrajzunkat.

Nézzünk körül jobban!

Tartsuk szem előtt, hogy mint oly sok más aspektusa az életünknek, az álláskeresés is megváltozott. Ma már nemcsak tematikus portálokon érdemes körülnézni, hanem akár Facebook-csoportokban, illetve a LinkedInen is, csak hogy néhány példát említsünk. Ha nem vesszük figyelembe ezeket az opciókat, sok értékes lehetőségtől eshetünk el.

 

Ne feledjük: nem minden állást hirdetnek meg!

Ha igazán szimpatikus nekünk egy vállalat, akkor célszerű rendszeresen ellenőrizni a weboldalát, hiszen sokan nem is hirdetnek meg egy-egy pozíciót a különböző felületeken, csak a saját oldalukon. Általában van egy Karrier menüpont, ahol megtaláljuk az aktuális lehetőségeket.

Nevezzünk be a CV-k versenyére!

Mivel az önéletrajzunk az, amit a potenciális új munkaadónk először lát belőlünk, érdemes azt ütősre, a pozíciót illetően relevánsra csinálni. Például: a CV mindenképp legyen rövid, maximum egyoldalas, tartalmazza az alapinfókat, de legyenek benne a készségeink, a korábbi tapasztalataink, illetve a tanulmányaink is. Ami a relevanciát illeti, ha egy kreatív állásra jelentkezünk, akkor érdemes különleges, színes, látványos CV-t készíteni, de ha egy hagyományosabb pozícióra pályázunk, akkor kerüljük a feltűnést.

Tűnjünk ki a kísérőlevéllel!

Tény, hogy egy rövid önéletrajz nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy meggyőzzünk egy munkaadót. Éppen ezért kell figyelmet fordítanunk a motivációs levélre is! Online elérhetőek például a CVapp.hu kísérőlevél-mintái, így stílusában azt az önéletrajzunkhoz tudjuk illeszteni. A küllem mellett persze a tartalom is nagyon fontos: mindig az adott pozícióra kell szabnunk az irományt! Legyen benne, hogy miért tartjuk ideálisnak magunkat a pozícióra, hogy miért érezzük azt, hogy ez az álláshirdetés kifejezetten nekünk szól és hogy milyen értékeken osztozunk a kiszemelt céggel

Ne becsüljük le a networkinget!

Nem mindenkinek megy könnyen, pedig a szakmai kapcsolatépítés igen hasznos lehet. Ezt megtehetjük online felületeken keresztül, de eljárhatunk olyan eseményekre is, amelyek a mi területünkön kiemelkedőnek számítanak. Itt új ismeretségeket köthetünk szakmabeliekkel, hasznos információkkal gazdagodhatunk, sőt, ki tudja, akár egy állásajánlattal térhetünk haza!

Használjuk ki az időt!

Az álláskeresés olykor hosszadalmas lehet: a CVapp.hu-n az önéletrajz- és kísérőlevél-minták böngészése, az álláshirdetések folyamatos monitorozása és a pályázatok testreszabása mind-mind sok időt vehet igénybe. Ha mindezt úgy csináljuk, hogy közben nincs fix állásunk, akkor érdemes a fennmaradó időnket hasznosan tölteni, például tanulással. Ebben az átmeneti időszakban elsajátíthatunk új, a területünkön releváns készségeket, megismerkedhetünk a szakmai újításokkal és így friss kvalitásokkal dobhatjuk fel az önéletrajzunkat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

További cikkeink a témában