A legtöbb ember számára a smink csak egy része a napi rutinnak. Egy kis alapozó ide, egy kevés szemhéjpúder oda, szempillaspirál és már mehetünk is. A legtöbb esetben azonban ennél jóval többről van szó.
A smink ugyanis egy olyan eszköz, amely által kifejezhetjük magunkat, formálhatjuk az arcvonásainkat, a hangulatunkat, kiemelhetjük azokat a részeket, amikkel elégedettek vagyunk, amiknek köszönhetően biztonságban érezhetjük magunkat.
Hogy miért fontos ez? Mert a sminkelés nem csak a külsőt alakítja, hanem a személyiségünket is. Ehhez pedig sokat hozzátehetnek a DOUGLAS sminktermékei.
A smink szerepe a mindennapokban
Amikor reggel félálomban a tükör elé állunk, és elkezdjük felvinni az első réteget az arcunkra, akkor már meg is kezdődött a ráhangolódás. A hidratáló, az alapozó, valamint a korrektor azok, amelyek tökéletes alapul szolgálnak egy mutatós sminknek.
Ez a rituálé pedig segíthet abban, hogy tudatosabban indítsuk a reggeleket, hogy figyelmet szánjunk magunkra, hogy meghatározzuk azt, milyen lesz az adott napi megjelenésünk. A DOUGLAS sminktermékei is azt próbálják meg sugallni, hogy a smink nem csak a külső átalakulást jelenti, hiszen a legtöbbünknek ez egyfajta énidő is. Számtalan különlegességgel szolgálnak, amelyek segíthetik a reggeli vagy az esti készülődést.
Az önbizalom a kulcsa mindennek
Aki jól érzi magát a bőrében, azon meg is látszik. Egy finom szemhangsúly, egy jól választott rúzs, az arcvonások megfelelő kiemelése gyakran elég lehet ahhoz, hogy magabiztosabbnak érezzük magunkat.
A smink pedig segíthet olyan arckifejezéseket hangsúlyozni, amelyeket magunktól lehet, hogy észre sem vennénk. A highlighter például olyan fényt adhat az arc számára, amire más sminktermék nem képes, amely kiemeli az arccsontot.
Ha pedig már adott a mutatós smink, akkor az hatással lesz arra, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ehhez persze szükség van a megfelelő készítményekre, a saját stílusunk megtalálására.
Az aktuális sminktrendek, legyen szó a “no-makeup” stílusról vagy éppen az erőteljes szemfestésről, sokszor párhuzamba kerülnek az öltözködésünkkel is.
Az, hogy ki és melyik árnyalatot választja, csak attól függ, hogy milyen ruhákat szeret, milyen szezonra keres sminkterméket, egyáltalán milyen hangulatban van az adott napon. Ennek köszönhetően lesz a smink egésze az egyéni stílusunk szerves része.
A tudatos arcápolás alapjai
Az első és legfontosabb a bőrápolás. A tökéletes sminkhez egészséges bőrre van szükség. Fontos tehát a rendszeres hidratálás, a tisztítás, a tonizálás, valamint az ápolás. Akinek száraz vagy problémás a bőre, annak pedig érdemes lehet célzott készítményeket választani, mint a C-vitamin, a retinol, valamint a hidratáló szérumok.
A termékek választása során azonban fontos figyelni az összetevőket. Olyan márkák mellett érdemes voksolni, amelyeket ismerünk, amelyek nem tömítik el a pórusokat, nem irritálnak, megfelelnek a bőrtípusunknak. Emellett jó az is, ha néha megnézzük, mikor jár le az adott termék, hiszen ha végtelenségig őrizzük őket, akkor még bajt is okozhatnak.
(Szponzorált tartalom)