Az UV-C vagy más néven germicid technológia nem újkeletű, már több mint 200 éve fedezték fel. Azóta is az egyik leghatékonyabb sterilizáló módszerként tartják számon. Elpusztítja a káros mikroorganizmusokat, ugyanakkor nem terheli a környezetet.

Ennek eredményeként például az uv-c systems germicid lámpái számos területen alkalmazhatók az élelmiszeripartól a közintézményeken át az szállodákig, éttermekig. Mai cikkünkben az UV-C sugárzásról fogunk részletesebben írni, kifejtve azt, hogy hol és hogyan érdemes használni.

 

Mi az UV-C sugárzás?

 

Az UV-sugarak hullámhosszának két egymás utáni hullám csúcsa közötti távolságot nevezzük, melynek mértékegysége a nanométer. Ha ez 280 nm alatti, akkor már UV-C, illetve germicid hullámhosszról beszélünk. Ez eredményesen elpusztítja a felületeken megtelepedő vírusokat, baktériumokat, gombákat, illetve a légtérben szálló mikrobákat is. Az említett UV-C lámpák 253,7 nm-es hullámhosszon fejtik ki fertőtlenítő hatásukat.

 

Hogyan működik?

 

Az UV-C fény a vírusok, baktériumok DNS-ét tönkretéve meggátolja a szaporodásukat, és elpusztítja azokat. Ahhoz azonban, hogy a megfelelő hatást ki tudja fejteni, oda kell figyelni az előírt használatra, a dózisra és intenzitásra, valamint a javasolt megvilágítási időre is.

 

Tanácsok a megfelelő használathoz

 

Mivel a germicid lámpák szemre és bőrre káros UV-C sugárzást bocsátanak ki, figyelni kell arra, hogy emberek közelében nem alkalmazható a nyitott armatúra, illetve a gurulós állvány. Az ajtókat be kell zárni addig, amíg zajlik a sterilizálás, és a kapcsolót is lehetőség szerint kívül kell elhelyezni, vagy időzítőt érdemes felszerelni. Védőszemüvegben, rövid ideig lehet csak az érintett helyiségben tartózkodni. Üvegen azonban már nem jut át a germicid fény.

 

Élelmiszeriparban előírás, hogy a lámpáknak speciális bevonattal kell rendelkezniük azért, hogy egy sérülés esetén ne szóródjanak szét a szilánkok.

 

Zárt rendszerű levegő fertőtlenítők azonban emberi munkavégzés mellett is üzemelhetnek. Ezért mindig a felhasználási területnek megfelelő típust válasszunk! Azt is érdemes tudni, hogy az UV-C sugarak elszínezhetik, öregíthetik a műanyag és fakellékeket, -bútorokat.

 

Hol alkalmazhatók?

 

Légtér, különféle felületek, illetve víz csírátlanítására alkalmazzák leginkább az UV-C lámpákat. Az élelmiszeripari felhasználás a legelterjedtebb, beleértve a palackozást, a hús- és tejüzemeket, a gyümölcs- és zöldségtárolást, valamint a tojástermelést is. Irodaházak, egészségügyi és szociális intézmények fertőtlenítésére is kiválóak.

 

A germicid lámpák nagy előnye, hogy környezetbarát technológiával működnek, nincs melléktermékük. Ugyanakkor a kórokozók sem tudnak ellenállóvá válni a használatuk ellen. Mivel a dózist pontosan lehet kalkulálni, így nem adagolható túl az UV-C sugárzás. Alacsony beruházási és működési költségek jellemzik, gyakorlatilag az időszakos tisztítás és lámpacsere mellett egyéb karbantartásra nincs is szükség.

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink
További cikkeink a témában