A tanulás során minden esetben intenzíven igénybe vesszük az egyes érzékszerveinket. Más tevékenységek során általában egy, maximum kettő érzékszervre van szükség, itt viszont ez nem lesz elég. Attól függően, hogy ki és melyiket használja gyakrabban és jobban, három tanulási típusba lehet sorolni az embereket. A legtöbb esetben már kiskorban, esetleg tinikorban kiderül, hogy ki melyikbe tartozik.
Ebben a cikkben megismerheted a saját tanulási típusodat.
Érettségire való felkészülés
Mindenekelőtt szögezzük le, hogy mire érettségire kerül a sor, az emberek nagy része már tisztában van azzal, hogyan és milyen formában tud hatékonyan tanulni. Akadnak, akik mindent az utolsó pillanatra hagynak és még így is remek eredményeket érnek el. Szuper megoldás a Rubicon Történelem Érettségi Mesterkurzusa, aminek segítségével akár egy hét alatt látványos fejlődésen mehetünk keresztül. Ennek köszönhetően kézhez kapod az összes érettségi tétel kidolgozott vázlatát, az évszámokat, a fogalmakat, valamint a személynevek listáját. Ajándékba még egy vizsgataktikai felkészítő videókurzust is kapsz, amelynek hála elsajátíthatod az esszéírás legjobb trükkjeit és elkerülheted a típushibákat.
Térjünk át a tanulás típusokra
A három tanulási típus közül a legtöbben a vizuálist szokták emlegetni, pedig ott van még az auditív és a kinesztetikus is. Ahhoz azonban, hogy hatékony tanulási stratégiát állíthass fel, fontos, hogy tisztában legyél azzal, melyik típus áll hozzád a legközelebb. Amíg a vizuális típus könnyen érti meg a dolgokat, ha azok nem szóban, hanem írásban kerülnek hozzá, addig a másik kettőnél ez teljesen eltérő. A vizuális típus szereti az élénk színeket, az egyértelmű jelöléseket, de nem állnak távol tőlük az átlátható ábrák sem, amelyeknek köszönhetően ki tudja szűrni a lényeget az anyagból. Ha valamit meg kell tanulni, akkor érdemes kihúzófilcet alkalmazni, valamint jegyzeteket készíteni, illetve jelölőmatricákat használni.
Ami az auditív típust illeti, leginkább az ragad meg bennük, amit hallottak. A tanulók mindössze 10-15%-a tartozik ide. Az egyetemista korú emberek gyakran hagyják az utolsó pillanatra a vizsgára való felkészülést, hiszen sokszor még előadásokra sem járnak be. Aki azonban ebbe a kategóriába tartozik, annak mindenképpen fontos, hogy részt vegyen az órákon és hallja, amit az oktató elmond. Az egyéni munkában sokat segít, ha a felkészülés során folyamatosan hangosan mondja fel az anyagot, így könnyebben megragad a fejében.
Mi a helyzet a kinesztetikus típusokkal?
Aki folyamatosan mozgásban van és nehezen koncentrál, az nagy valószínűséggel ide tartozik. Aki ilyen ember, annak ahhoz, hogy figyelni tudjon, tanulás előtt nem árt valamilyen fizikai tevékenységet végezni és gyakran szünetet kell tartani. Kifejezetten jó megoldás számukra a Pomodoro-technika, ahol 25 perc tanulást egy 5 perces szünet követ. A felkészülés azonban csak akkor lesz sikeres, ha megismered magad és a saját személyiségedet, így előnyödre fordíthatod az adottságaidat.
(Szponzorált tartalom)