Minden idők legeredményesebb olimpikonja a riói olimpia előtt egy sajtótájékoztatón beszélt arról, amit talán sejteni lehetett:

„Úgy gondolom, őszintén elmondhatom, hogy nem tudom, versenyeztem-e valaha tiszta mezőnyben.”

És ez több mint elszomorító. Nyilván azért sejtettük, de kimondva azért mégis más, és így az olimpia idején meg pláne. Ez eléggé elvesz az ötkarikás eskü töltetéből:

„A legfontosabb dolog az olimpiai játékokban nem a győzelem, hanem a részvétel, hasonlóan az élethez: nem a diadal, az igyekezet a fontosabb. A legalapvetőbb dolog nem az, hogy legyőzd társaid, hanem, hogy küzdj jól.”

Michael Phelpset sikerei miatt többször is doppingolással vádolták, de soha nem produkált pozitív mintát. A pekingi olimpián (ahol amúgy nyolc aranyérmet nyert) például kilencszer kellett pohárba pisilnie, de mindegyik negatív lett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés