És ez nem csak nekünk emlékezetes, hanem a Borussia Dortmundnak is, elvégre ekkor nyerte története egyetlen BL-trófeáját.

A magyar focitörténelem legsikeresebb játékvezetőjét, Puhl Sándort négyszer választották a világ legjobbjának – 1994–1997 között. Puhl 1997-ben megkapta az UEFA Bajnokok Ligája döntőjét, ő volt a 43. játékvezető – és a harmadik magyar – aki BL-döntőt vezetett, és ennek egyenes következménye volt, hogy az év végén a világ legjobbja is lett.

A Borussia Dortmund–Juventus finálét a müncheni Olimpiai Stadionban rendezték 59 ezer néző előtt, a 3–1-es Dortmund-sikerrel záruló meccs negyed évszázada volt, erről emlékezünk most meg.

Puhl Sándor 1984-től 2000-ig volt aktív játékvezető, később sportvezetőként és televíziós szakkommentátorként is tevékenykedett.

Egy éve, 2021 májusában hunyt el 65 évesen, meg is emlékeztünk róla:

Elhunyt a magyar foci utóbbi évtizedeinek leghíresebb alakja – Puhl Sándorra emlékezünk

65 éves korában elhunyt Puhl Sándor, akit négyszer választottak meg a világ legjobb játékvezetőjének, ezzel az utóbbi évtizedekben ő tett a legtöbbet a magyar foci renoméjának helyreállításáért.

(Fotó: Marshall/EMPICS via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve