162 évvel ezelőtt rendezték a korai boksztörténelem első legendás meccsét. Óriási várakozás előzte meg az illegális eseményt, majd az órákon át tartó meccs a rendőrség közbelépésével szakadt félbe.

1860. április 17-e fontos dátum a boksztörténelemben, akkor rendezték azt a bunyót, amit sokan az első nem hivatalos világbajnoki bokszmeccsnek titulálnak.

A pusztakezes verekedés egyik résztvevője a 25 éves amerikai John Carmel Heenan volt, míg ellenfele a 34 éves angol Tom Sayers volt. Az amerikai 188 centi magas és 88 kilós, míg Sayers mindössze 176 centi és 68 kiló volt. A súlycsoportokat akkor tehát még hírből sem ismerték, ahogy a kesztyűt és az arénákat sem. Az óriási érdeklődéssel várt bunyónak egy dél-angliai mező adott otthont egy csípős tavaszi reggelen.

A boksz a hőskorban még nem számított legális sportnak, de ez nem akadályozta meg az érdeklődőket abban, hogy nagy számban összeverődjenek a helyszínen. Állítólag ott volt Charles Dickens, az egyik leghíresebb angol író, és VII. Eduárd brit király is, aki akkor még csak walesi herceg volt.

A meccs előtt Heenan a következőt mondta:

„Szép reggelünk van az üzlethez.”

Erre válaszolta a következőt Sayers:

„Ha egy férfi nem tud harcolni egy ilyen csípős reggelen, akkor egyáltalán nem tud harcolni.”

A világ első nem hivatalos világbajnoki meccse bokszban

Heenan és Sayers azonban tudott harcolni. Fél nyolckor elkezdték egymást püfölni, és két és fél órával és 42 menettel később sem dőlt még el, hogy ki lesz a győztes. A két harcos véresen és összeverve készült a 43. menetre, amikor megjelent a rendőrség, és félbeszakította az illegális eseményt. A közönségnek és a két bokszolónak sem volt más választása, mint elmenekülni.

Egy korabeli beszámoló szerint a 42. menetben már alig állt a lábán a két bokszoló, Heenan akár egy megvadult szarvas próbált küzdeni, miközben majdnem teljesen megvakult, míg Sayers is teljesen elkészült az erejével, bár ő még egy kevés ideig bírta volna.

A bunyó végül hivatalosan döntetlennel zárult, Heenan és Sayers is 200 fontot kapott a szinte emberfeletti küzdelméért.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Getty Images; via)

És ezt olvastad már?
Szoboszlai lenne a tökéletes választás a Napolinak, de túl drága