Eljött a 2022-es világbajnoki döntő napja, mi pedig megnézzük, mit várhatunk a meccstől. Címvédés lesz vagy valódi koronázás?

Egy vb-döntőt sok apró mozaik összeillesztésével, és sok apró jó húzással vagy épp hibával lehet megnyerni vagy elveszíteni. Vagy egy-egy kiemelkedő játékos egyéni teljesítményével. Az argentin és a francia válogatott épp ezért jutott el idáig, mert ezek közül mindent optimálisan használt, jókat léptek a szövetségi kapitányok, elképesztően motiváltak a játékosok és vannak kiemelkedő zsenik is. Valóban a két legjobb csapat jutott a fináléba. De vajon mi dönthet?

Lionel Messi

Nem kell magyarázat arra, hogy miért külön pont a felsorolásban, és igazából egy külön fejezet a labdarúgás történetében Lionel Messi. A FourFourTwo magazin összeállításában már most minden idők legjobb labdarúgójának kiáltották ki az argentint, azonban vannak listák, és vannak hangok, melyek az eredmények alapján határozzák meg egy-egy játékos megítélését.

Azt már nagyjából 2004-ben látni lehetett, hogy egészen kivételen tehetségről van, azóta pedig szinte minden meccsén megmutatta, hogy más dimenzió: a számtalan gólrekordjával, a gólpasszaival, azzal, hogy olyan passzsávokat, területeket lát, amiket más nem, és nem utolsósorban a csapatára, a labdarúgásra, a meccsekre gyakorolt hatásával.

És Messi egy olyan korszakban emelkedik ki, amikor a futball teljesen már sebességgel zajlik, a játékosok lényegesen gyorsabbak, atletikusabbak, erősebbek, a védelmek pedig szervezettebbek, mint az 1960-as évek környékén, amikor például Pelé játszott.

De nem volt világbajnok! Nemhogy háromszor, egyszer sem. Nyert ugyan hét Aranylabdát, négy BL-t, olimpiát és Copa Américát, de világbajnokságon csak döntőig jutott 2014-ben. Arról mondjuk kevésbé tehet, és kevesebb szó is esik róla, hogy egy bizonyos Gonzalo Higuaín a legnagyobb helyzeteket is kihagyta Németország ellen, így nem lett világbajnok Argentína – így Leo Messi sem. Sokan emiatt nem tartják minden idők legjobbjának.

A tét tehát neki nemcsak egy vb-arany, amit mindennél jobban szeretne, hanem az is, hogy hivatalosan is minden idők legjobbjaként emlegessék még azok is, akik a trófeák alapján ítélkeznek.

A francia betegséghullám

Amint arról már beszámoltunk, a francia válogatott nincs könnyű helyzetben, merthogy a rakás sérült mellé most lett jó néhány betegük is. Nagy kérdés, hogy ez a vírus mennyire töri meg őket, merthogy jelen állás szerint a hátvédsor közepe kiesett. Ami nem jó előjel egy olyan argentin csapat ellen, ahol Messi és Álvarez támad.

A franciák elmeneteltek a döntőig, aztán elfogytak

A vírus dönti el a világbajnoki döntőt?

Scaloni húzásai

Bevallom, nem sokat néztem ki a fiatal kapitányból, mert bár nyert egy Copát a válogatottal, és egy 35 meccses veretlenségi szériával érkezett Katarba, nem túl tapasztalt. És nem is tűnt egy taktikai mágusnak. Azonban most a tornán többször is bizonyított: egyrészt a Szaúd-Arábia elleni vereség után összeszedte a csapatát, másrészt Hollandia és Horvátország ellen is remekül nyúlt bele a csapatába, lemeccselve a rutinosabb kapitányokat.

A támadópotenciálok

A címvédő franciáknál a torna előtt esett ki az aranylabdás Benzema, azonban minden jel szerint ez jót tett nekik.

Giroud sokkal jobban illik Mbappé mellé, kihozzák egymásból a legjobbat, mindkét csatárnak kiváló vb-je van – ketten együtt kilenc gólnál járnak.

Ahogy a teljesen szabad szerepkörben ficánkoló Griezmannak is, aki a három gólpassza mellett a legtöbb helyzetet teremtette a vb-n, a torna egyik legjobbja. És akkor még nem beszéltünk Dembéléről, akinek még nem jött ki a lépés, de látszik, hogy jó formában van és sokkal alázatosabb, mint valaha.

Argentína sem panaszkodhat, de náluk csak kétszemélyes ez a gépezet, igaz, az egyik az a Messi, aki minden idők legjobbja és 35 évesen is a csúcson jár. És extrán motivált. Ebben nagy segítségére van Julián Álvarez, aki élt azzal az esélyével, hogy Lautaro Martínez képtelen volt betalálni: berakta Scaloni és vágott négy fontos gólt. Mivel Messinek öt van, ők is kilencnél járnak.

A rohamosztagok

Bár fantasztikus támadók lesznek a pályán, az az érzésünk, hogy a meccs a középpályán dőlhet el. Argentína furcsa csapat, nagyon összerakott, fegyelmezett és kemény, de nincsenek kiemelkedően kreatív középpályásai. Noha Enzo Fernándeznek vagy épp Mac Allisternek jó vb-je van, ők iparosok, akárcsak De Paul vagy Paredes. Abból viszont a legjobbak, mert elképesztő melót tesznek le a pályára, és minden erejükkel segítik Messit, valamint a védelmet.

A franciáknál ebből kevesebb van, a Kantéba oltott Pogbaként futballozó Tchouaméni mindegyiknél jobb focista, viszont Rabiot vagy Fofana kevés lehet, Griezmannt pedig ezek a pitbullok meg tudják fojtani. Ez kulcs lehet, mert ha sikerül fölényt szerezni a pálya ezen pontján, akkor nyerhet Argentína. Máskülönben a többvariációs támadósoron múlik.

Benzema nem sérülés, hanem Deschamps miatt marad le a vb-döntőről?

A franciák vb-döntőre készülnek, de mégis egy olyan játékos van a középpontban, aki nem lesz ott a fináléban és a tornán egyetlen percet sem játszott.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A kapitány szerint a 2028-as olimpia magyar úszóit láthattuk a rövidpályás úszó-vb-n

Pozitív doppingtesztet produkált a Chelsea 70 millió eurós melléfogása

Teniszeredménnyel és óriási góllal gálázott az Inter

További cikkeink a témában
Ha ezek vannak otthon nálad, akkor igazi nőcsábász vagy – Avagy tárgyak, amitől izgalmas lesz egy randi otthon
Hirdetés