Amennyiben nem történik semmi Paintsil-ügyben, a Fradin fog röhögni a fél világ.

A ghánai sajtóban ugyanis megjelent egy hír, miszerint az

KRC Genk 2,5 millió dollárt, vagyis nagyjából 680 millió forintot fizet a Tema Youth-nak Joseph Paintsil játékjogáért.

Ergo, ha tényleg nem sikerült realizálni a Fradinak az állítólagos opciót, akkor ennyi pénz csúszott ki a kezeik közül.

Ghanasoccernet.com

Tema Youth to get $2.5 million over Joseph Paintsil transfer to Belgian side Genk

Ez nagyon komoly összeg, elvégre most épp egy argentin középpályást terveznek megvenni 200 millióért, tehát eléggé kellene a pénz. És egyébként is, épp az lenne egy közép-európai, mérsékelten módos klub gazdasági útja, hogy megszerez ingyen tehetségeket, majd komoly nyereségért továbbadja. Így tettek Besiccsel és Somáliával is például, de Nagy Ádámot is említhetjük.

Úgy tűnik, Joe Paintsil esetében valamit csúnyán elbaltáztak a vezetők, mert ugyan

váltig állítják, hogy alá lett írva az opció, érvénybe lépett a szerződés, most mégis arról olvasni, hallani, hogy a Tema Youth teszi zsebre a nagy lóvét.

Abban persze biztosak lehetünk, hogy szépen el lesz simítva az ügy, felelős nem lesz, sőt igazából örülhetnek a drukkerek, hogy megszabadultak egy hálátlan zsoldostól, aki amúgy is maláriás volt, és tíz évvel öregebb, mint hitték. A karaktergyilkolás már elkezdődött, pénzt viszont lehet, hogy nem látnak a játékosból a zöldek.

Persze még nincs itt az ideje pálcát törni a Fradi-vezetés feje felett, végső soron azt ígérték, elmennek a falig is az igazukért, és lehet, hogy a háttérben már beültek a tankokba. Orosz Pál azt mondta, akár precedensértékű ügy is lehet belőle, nem hagyják, hogy bárki a Fradival packázzon, márpedig Páncél Józsi ügynöke, Emmanuel Gyasi talán épp ezt teszi. A pénz felülírja a korrektséget. Ha kiderül, hogy a meghatalmazás, amit a játékos adott az ügynöknek, abszolút valós és érvényes, akkor az aláírása is az. És akkor jön az UEFA, vagy a FIFA.

Update: Orosz Pál vezérigazgató írásos választ küldött a Nemzeti Sportban az ügy kapcsán.

„Az FTC ajánlatát a játékos menedzsere tavaly decemberben írásban elfogadta. Ami most történik Joseph Paintsil esetében, az nem a birtokunkban lévő dokumentumok szerint zajlik. Ezért felkértük a Ferencvárost nemzetközi ügyekben képviselő svájci sportjogi irodát, hogy az FTC érdekeit képviselje ebben az ügyben. Ahogy a télen is fogalmaztam, a végsőkig el fogunk menni, ez már nem a pénzről szól, hanem arról, hogy ezt a Ferencvárossal senki nem teheti meg. Joseph Paintsilt egyébként 2018. június 30-ig érvényes munkaszerződés köti az FTC-hez, vagyis a felkészülés kezdetén neki meg kell jelennie a klubnál. Amennyiben ezt nem teszi meg, szerződésszegést követ el.”

A Fradi precedensértékű háborút robbantana ki a Paintsil-ügyből

Komoly presztízsháború lesz ebből, és nem a focista jön ki belőle jól.

(Fotó: Ferencváros / Facebook; Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés