Nico Rosberg az elmúlt évek egyik legváratlanabb sporthírét szolgáltatta azzal, hogy bejelentette a visszavonulását. Ennek okán hoztunk még hat olyan klasszis sportolót, akinek a visszavonulása meglepte az egész sportvilágot.

Michael Jordan

Minden idők legjobb kosárlabdázója hat bajnoki címet nyert, de az első triplázása után visszavonult.

„Elértem a karrierem csúcsát. Úgy érzem, már semmi mást nem tudok bizonyítani.”

Mondta az első visszavonulása után, majd baseballozni ment, mert a nem sokkal korábban elhunyt apja mindig baseballjátékosként képzelte el a fiát. Persze Jordannek a baseball korántsem ment annyira, mint a kosárlabda, másfél év szenvedés után ennyit mondott:

„Visszatértem.”

Ezt követően még nyert három bajnoki címet, aztán ismét visszavonult, majd újra visszatért, igaz akkor már csak levezetett a Washingtonban.

Rocky Marciano

Minden idők egyik legjobb bokszolójaként tartják számon, ő az egyetlen olyan nehézsúlyú bajnok, aki veretlenül vonult vissza (49 győzelméből 43-at szerzett kiütéssel). Az utolsó meccsét Archie Moore ellen vívta, 60 ezer ember előtt a Yankee stadionban. Majd 33 évesen (tehát a legjobb korban) visszavonult, állítólag a családja beszélte rá, hogy hagyja abba. 14 évvel később egy repülőgép-balesetben vesztette életet.

Justine Henin

Az első olyan teniszező, aki világelsőként vonult vissza, mindössze 26 évesen – azzal indokolta a döntését, hogy egyszerűen már nem motivált. Kétéves kihagyás után aztán visszatért, de már nem tudta megközelíteni azt a szintet, amelyen korábban teniszezett. Összesen 43 tornát nyert, ezek közül kilenc volt Grand Slam. És a női tenisz egy nagyon komoly Williams–Henin rivalizálást veszített azzal, hogy a belga ideje korán abbahagyta.

Jim Brown

A történelem legjobb NFL-futójátékosának tartják, 1964-ben bajnok volt, négyszer megválasztották a liga legértékesebb játékosának. És annyira fizikális volt a játéka, hogy az ellenfelek valósággal féltek ütközni vele. 2002-ben a The Sporting News című sportmagazin minden idők legjobbjának nevezte, pedig csak kilenc szezont töltött a ligában, mindössze 29 évesen döntött a visszavonulás mellett. Ezután filmszínész lett, játszott például A piszkos tizenkettőben is.

Magic Johnson

Jordanhez hasonlóan ő sokkolta a sportvilágot. A sportág egyik legjobb irányítója ötször nyert bajnokságot, a nyolcvanas években az ő és Bird rivalizálása emelte új szintre az NBA-t. Aztán 1991-ben HIV-betegsége miatt befejezte a kosárlabdát. A gyógyulása után visszatért, tagja volt a barcelonai olimpián mindenkit szanaszét verő Dream Teamnek, a Lakersben is játszott még néhány meccset később, de a korábbi zseniális játékát már nem tudta megközelíteni.

Björn Borg

A svéd teniszezőtől 1983-ban egy sajtótájékoztatón kérdezték meg, mit vár a következő tornáktól, erre ő bejelentette, hogy visszavonul. Ekkor 26 éves volt, 11 Grand Slamet nyert, és a sportág legnagyobb klasszisának számított. És ha most felteszed a kérdést, hogy Federer és Nadal hány GS-t nyert 27 éves kora előtt, akkor a válasz az, hogy Borghoz hasonlóan mindketten tizenegyet. A svéd is visszatért később, de korábbi sikereitől már ő is messze elmaradt.

Nico Rosberg

És végül az az ember, aki miatt aktuális ez a lista. A német hétvégén pályafutása legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy világbajnok lett. Most 31 éves, tehát semmi nem indokolta, hogy befejezze. Viszont úgy döntött, új fejezetet nyit az életében, mert már elért mindent, ami az álma volt. A fenti példákat látva viszont nem elképzelhetetlen, hogy látjuk még őt a Formula–1-ben.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon